Beiskolázás 9. évfolyamra
Főmenü

Köszöntő

Kedves Diákok és Szülők!

Szeretettel köszöntöm Önöket a Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium oldalán!

A világban zajló változások folyamatos nyitottságot és alkalmazkodást kívánnak a diákoktól, ezért fontosnak tartjuk, hogy megszülessen bennük személyes fejlődésük igénye. Célunk az egész életen át tartó tanulás fontosságának tudatosítása, elfogadtatása. Nemcsak az oktatási rendszerben megszerzett ismeretekre érvényes ez az cél, hanem a kevésbé szabályozott keretek között (non-formális formában) megszerzett tudásra, illetve a mindennapi életben (informális formában) tanult ismeretek esetében is. Feladatunk diákjaink egyéni fejlődésének támogatása, a hátrányok csökkentése, megszüntetése és a tehetség kiteljesedésének segítése.

Intézményünk kiemelt feladatának tekinti a személyre szabott tanulási módszerek megismertetését és alkalmazását. Fontosnak tartjuk, hogy diákjaink tudjanak információkhoz jutni, legyen élmény számukra az új ismeret felkutatása, hasznosítása, és mindezt kritikusan gondolkodva és értékek mentén döntést hozva tegyék meg.

Különös érzékenységgel figyelünk tanulóink kudarcaira: igyekszünk őket felkészíteni és megerősíteni, hogy kudarcaikat is tanulási helyzetként tudják megélni, és újult erővel és lendülettel folytassák életüket.

A diákjainkkal eltöltött minőségi idő lehetővé teszi számunkra egymás értékeinek megismerését. Úgy gondoljuk, hogy minden tanulónk egy csiszolatlan gyémánt, amelyet az itt töltött évek alatt a nevelői munkánk és a kollégiumi közösségi élet formál.

Célunk, hogy az iskolánkból kikerülő tanulók érettségi után biztosan állják meg a helyüket a felsőoktatásban, a szakképzésben tanuló diákjaink pedig értékes szakemberekké váljanak, akikre a térség munkaadói számíthatnak.

Köszönöm, hogy megtisztelték iskolánkat érdeklődésükkel!

„Uram, nem tudjuk, hová mégy, hogyan ismerhetnénk az utat?” Jézus azt felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam.”
Jn 14,5-6

Sebes Péter igazgató

Intézményünk

Iskolánk hivatalos neve:
Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium
3980 Sátoraljaújhely,
Kazinczy u. 12.
Tel.: 47-521-104

Igazgató:
Sebes Péter

Iskolalelkészünk:
Galo Gábor

Római katolikus főesperes:
Kecskés Attila

Általános igazgatóhelyettes:
Szaláncziné Tamás Ilona

Szakmai igazgatóhelyettes:
Bihari Sándorné

E-mail cím: [email protected]

OM azonosító: 201594

Fenntartó:
Egri Főegyházmegye
3300 Eger, Széchenyi u. 1.

Az adatvédelmi feladatokat ellátó egyházmegyei adatvédelmi tisztviselő:
Dr. Kós Gergő
adatvédelmi tisztviselő
Email-cím:
[email protected]
[email protected]
Tel.: +36/30/776-0372 (iroda)

Regisztrált Tehetségpont logó

Pénziránytű Iskola logó

Cisco Networking Academy logó

ECDL/ICDL logó

Erasmus+ logó

Dátum: 2021. 02. 24 08:04:13 Szerző: nadori95

Dátum: 2021. 02. 17 11:06:14 Szerző: nadori95

Dátum: 2021. 02. 09 20:28:10 Szerző: nadori95

Keris diákok idegen nyelvi sikerei a digitális oktatás alatt

A november közepe óta tartó állapotok kihívások elé állították a diákokat és tanáraikat egyaránt, azonban a fiataloknak így is volt lehetőségük bebizonyítani rátermettségüket a különböző vizsga-és versenylehetőségeken.

Büszkeséggel tölt el minket, hogy a Katolikus Keri 11. évfolyamos diákjai kiemelkedően szerepeltek az őszi érettségin angol nyelvből, valamint az, hogy az első félév során tanulóink számos középfokú nyelvvizsga-bizonyítványt szereztek.

Az ELT Hungary által szervezett On-Lion elnevezésű, háromfordulós online angol versenyen megyei és országos szinten is előkelő helyen végeztek diákjaink. Karsai Mihály Ferenc (10.c), Naár Vivien Léna (10.a), Papp Nikolett (9.a), Kubosi Zsófia (10.a), Kiss Szonja Nikol (11.a), Bíró Natália (9.a), Klubert Bálint (11.c) és Balla Milán (11.c) a szervezőktől és az iskolától emléklapot, könyv-és tárgyjutalmat kaptak szép teljesítményükért.

Dátum: 2021. 01. 31 18:31:52 Szerző: nadori95

Dátum: 2021. 01. 21 16:13:36 Szerző: nadori95

Január 22. napja 1989 óta a magyar kultúráé. Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be - "a magyar nép zivataros századaiból" vett példákra épített költeményét - a Himnuszt.

„Hazámat, nemzetemet mindig lángolva szerettem; magyarnak lenni büszkeségem volt, lesz örökre. Még akkor is, midőn a nemzet ellen kínosan panaszkodom.” – vallotta Kölcsey.

Nem lett piros betűs ünnep, nincs ezen a napon iskolai szünet, de a legtöbb helyen, iskolában, könyvtárban, faluban, városban valamiképpen megemlékeznek Kölcseyről, a Himnuszról és a magyar kultúráról.

Kölcsey műve előtt a katolikus magyarság néphimnusza a Boldogasszony Anyánk és az Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga kezdetű ének, míg a református magyarságé a Tebenned bíztunk, elejétől fogva (90. Zsoltár) volt. Népszerű volt – a hatóságok által többször betiltott – ún. Rákóczi-nóta is. Ez utóbbit Hector Berlioz és Liszt Ferenc is megzenésítette.

Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket, ápoljuk anyanyelvünket.

Csengetési rend

0. óra 7:00 - 7:40
1. óra 7:45 - 8:30
2. óra 8:40 - 9:25
3. óra 9:40 - 10:25
4. óra 10:35 - 11:20
5. óra 11:30 - 12:15
6. óra 12:25 - 13:10
7. óra 13:15 - 14:00
A délutáni órák
8. óra 14:15 - 14:55
9. óra 15:00 - 15:40
10. óra 15:45 - 16:25
11. óra 16:30 - 17:10
12. óra 17:15 - 17:55
13. óra 18:00 - 18:40
14. óra 18:45 - 19:25

Pályázataink

Erasmus+ logó

 Nemzeti Tehetségprogram logója

Órarend

Aktuális órarend megtekintéshez kattitson az alábbi képre!

Mit kinál iskolánk?

• egyedi hangulatot, rendezettséget,
• szép és tiszta környezet,
• egyediek és újszerűek pedagógiai programjaink,
• közösségi programokat,
• iskolaotthonos programot,
• mozgásterápiát,
• nyugodt körülményeket a tanuláshoz,

Tovább!

Elérhetőségünk

Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium

H-3980 Sátoraljaújhely, Kazinczy u. 12.
(+36-47)521-104
(+36-47)521-055
info [kukac] katolikuskeri.hu
Postai cím: H-3981 Sátoraljaújhely, Pf. 43.

Honlap: www.katolikuskeri.hu

Intézményvezető: Sebes Péter

Írjon online!

Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium
© 2011-2024 Katolikuskeri.hu
Az oldal 0.046 másodperc alatt készült el 82 lekéréssel.
Memória használat: 474.39 kb
Katolikuskeri.hu
Verzió 1.0
Készítette: Tehetséges tanulóink 😊
Kiadás dátuma: 2019. 01. 01