Beiskolázás 9. évfolyamra
Főmenü

Édes anyanyelvünk megyei forduló

Dátum: 2022. 09. 23 08:26:46 Szerző: nadori95
Kubosi Zsófia beszámolója:
2022. szeptember 15-én iskolánk három tanulója, Nagy Laura (10.C), Hegedüs Ákos (10.C) és Kubosi Zsófia (12.A) részt vett az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny megyei fordulóján.
 
A verseny Szikszón került megrendezésre a Szent Márton Katolikus Gimnázium és Általános Iskolában. Az utat vonattal tettük meg Kecskés Mária tanárnő kíséretében. Belépve az iskolába nagyon kedves fogadtatásban volt részünk. A jelentkezési lap kitöltése után a gimnázium tanulói körbevezettek minket és megkínáltak bennünket inni- és ennivalóval. A megnyitó után sorszámot húztunk, majd sor került az írásbeli megmérettetésre. A teszt kitöltésére hetven perc állt rendelkezésünkre. Az ezt követő szünet után az első nyolc diákot beküldték abba a terembe, amelyben a szóbeli témakörök kidolgozására volt lehetőség, a maradék 10 versenyzőt pedig egy külön terembe terelték, majd az idő előrehaladtával egyenként hívták át őket a másik helyiségbe. A három témakörből szabadon lehetett választani, minden versenyzőnek egy témáról kellett körülbelül három percig beszélni az öttagú zsűri, a kísérőtanárok és a diákok előtt.
 
Laura és én nem értünk el helyezést, azonban Ákos bejutott a verseny országos fordulójába, ami Sátoraljaújhelyen kerül majd megrendezésre. Szívből gratulálunk neki! 
 
Köszönjük a felkészítést Gecse Istvánné és Kecskés Mária tanárnőnek!
 
 
 
 
Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium
© 2011-2024 Katolikuskeri.hu
Az oldal 0.023 másodperc alatt készült el 64 lekéréssel.
Memória használat: 474.79 kb
Katolikuskeri.hu
Verzió 1.0
Készítette: Tehetséges tanulóink 😊
Kiadás dátuma: 2019. 01. 01