Beiskolázás 9. évfolyamra
Főmenü

Köszöntő

Kedves Diákok és Szülők!

Szeretettel köszöntöm Önöket a Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium oldalán!

A világban zajló változások folyamatos nyitottságot és alkalmazkodást kívánnak a diákoktól, ezért fontosnak tartjuk, hogy megszülessen bennük személyes fejlődésük igénye. Célunk az egész életen át tartó tanulás fontosságának tudatosítása, elfogadtatása. Nemcsak az oktatási rendszerben megszerzett ismeretekre érvényes ez az cél, hanem a kevésbé szabályozott keretek között (non-formális formában) megszerzett tudásra, illetve a mindennapi életben (informális formában) tanult ismeretek esetében is. Feladatunk diákjaink egyéni fejlődésének támogatása, a hátrányok csökkentése, megszüntetése és a tehetség kiteljesedésének segítése.

Intézményünk kiemelt feladatának tekinti a személyre szabott tanulási módszerek megismertetését és alkalmazását. Fontosnak tartjuk, hogy diákjaink tudjanak információkhoz jutni, legyen élmény számukra az új ismeret felkutatása, hasznosítása, és mindezt kritikusan gondolkodva és értékek mentén döntést hozva tegyék meg.

Különös érzékenységgel figyelünk tanulóink kudarcaira: igyekszünk őket felkészíteni és megerősíteni, hogy kudarcaikat is tanulási helyzetként tudják megélni, és újult erővel és lendülettel folytassák életüket.

A diákjainkkal eltöltött minőségi idő lehetővé teszi számunkra egymás értékeinek megismerését. Úgy gondoljuk, hogy minden tanulónk egy csiszolatlan gyémánt, amelyet az itt töltött évek alatt a nevelői munkánk és a kollégiumi közösségi élet formál.

Célunk, hogy az iskolánkból kikerülő tanulók érettségi után biztosan állják meg a helyüket a felsőoktatásban, a szakképzésben tanuló diákjaink pedig értékes szakemberekké váljanak, akikre a térség munkaadói számíthatnak.

Köszönöm, hogy megtisztelték iskolánkat érdeklődésükkel!

„Uram, nem tudjuk, hová mégy, hogyan ismerhetnénk az utat?” Jézus azt felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam.”
Jn 14,5-6

Sebes Péter igazgató

Intézményünk

Iskolánk hivatalos neve:
Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium
3980 Sátoraljaújhely,
Kazinczy u. 12.
Tel.: 47-521-104

Igazgató:
Sebes Péter

Iskolánk lelki vezetője:
Lóczi Tamás
esperes, plébános, EKIF elnök

Általános igazgatóhelyettes:
Szaláncziné Tamás Ilona

Szakmai igazgatóhelyettes:
Bihari Sándorné

E-mail cím: [email protected]

OM azonosító: 201594

Fenntartó:
Egri Főegyházmegye
3300 Eger, Széchenyi u. 1.

Regisztrált Tehetségpont logó

Pénziránytű Iskola logó

Cisco Networking Academy logó

ECDL logó

Erasmus+ logó

Dátum: 2022. 03. 04 10:36:07 Szerző: nadori95

Dátum: 2022. 01. 30 12:45:00 Szerző: nadori95

 "Szép Magyar Beszéd"

Hagyományainkhoz híven az idén is megrendeztük a „Szép Magyar Beszéd” verseny iskolai fordulóját, mely alapján a miskolci megyei fordulóba juthatnak diákjaink. A gimnáziumi és a szakképző kategóriában 14 tehetséges tanulónk mérte össze tudását. A nagyon színvonalas verseny eredménye:

Gimnáziumi kategória:

  • 1. helyezett: NAGY GRÉTA 12. A,
  • 2. helyezett: Bocsor Eszter 11. A,
  • 3. helyezett: Binó Balázs 11. A

osztályos tanulók.
Felkészítő tanárok: Mamrus Éva és Kecskés Mária.

Szakképző kategória:

  • 1. helyezett: KADUK ISTVÁN ZALÁN 12. C,
  • 2. helyezett: Komjáthy Marcell 11. C,
  • 3. helyezett: Szabó Evelin 11. B

osztályos tanulók.
Felkészítő tanárok: Kosárkó László és Mamrus Éva.

MINDEN RÉSZTVEVŐNEK GRATULÁLUNK!

A verseny szervezője: Gecse Istvánné volt.

Dátum: 2022. 01. 19 09:46:42 Szerző: nadori95
Elkészült a Katolikus Keri iskolarádiójának 3. műsora. A Szünet Podcast vendége ezúttal Szabó Daniella tanárnő volt. A műsor elkészítéséért köszönet illeti Dakos Bence 10. c és Gyergyószegi Bence 12. c osztályos tanulókat.
 
 
Dátum: 2022. 01. 19 09:22:10 Szerző: nadori95

Dátum: 2021. 12. 19 09:23:32 Szerző: nadori95

A Katolikus Keri sulirádiója podcastsorozatának 2. részében Lóczi Tamás atyával készített rövid interjút az adventi várakozás jegyében. A műsor elkészüléséért köszönet illeti az iskolarádió szerkesztőit és a Keri zöld diákönkormányzatát.

Online felhasználók

Csengetési rend

0. óra 7:00 - 7:40
1. óra 7:45 - 8:30
2. óra 8:40 - 9:25
3. óra 9:40 - 10:25
4. óra 10:35 - 11:20
5. óra 11:30 - 12:15
6. óra 12:25 - 13:10
7. óra 13:15 - 14:00
A délutáni órák
8. óra 14:15 - 14:55
9. óra 15:00 - 15:40
10. óra 15:45 - 16:25
11. óra 16:30 - 17:10
12. óra 17:15 - 17:55
13. óra 18:00 - 18:40
14. óra 18:45 - 19:25

Pályázataink

Erasmus+ logó

 Nemzeti Tehetségprogram logója

Tanulóink munkái

Idei tanév Szent István napi weblapkészítő pályázat győztes munkái

Órarend

Aktuális órarend megtekintéshez kattitson az alábbi képre!

Mit kinál iskolánk?

• egyedi hangulatot, rendezettséget,
• szép és tiszta környezet,
• egyediek és újszerűek pedagógiai programjaink,
• közösségi programokat,
• iskolaotthonos programot,
• mozgásterápiát,
• nyugodt körülményeket a tanuláshoz,

Tovább!

Elérhetőségünk

Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium

H-3980 Sátoraljaújhely, Kazinczy u. 12.
(+36-47)521-104
(+36-47)521-055
info [kukac] katolikuskeri.hu
Postai cím: H-3981 Sátoraljaújhely, Pf. 43.

Honlap: www.katolikuskeri.hu

Intézményvezető: Sebes Péter

Írjon online!

Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium
© 2011-2022 Katolikuskeri.hu
Az oldal 0.021 másodperc alatt készült el 93 lekéréssel.
Memória használat: 474.82 kb
Katolikuskeri.hu
Verzió 1.0
Készítette: Tehetséges tanulóink 😊
Kiadás dátuma: 2019. 01. 01