Beiskolázás 9. évfolyamra
Főmenü

Köszöntő

Kedves Diákok és Szülők!

Szeretettel köszöntöm Önöket a Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium oldalán!

A világban zajló változások folyamatos nyitottságot és alkalmazkodást kívánnak a diákoktól, ezért fontosnak tartjuk, hogy megszülessen bennük személyes fejlődésük igénye. Célunk az egész életen át tartó tanulás fontosságának tudatosítása, elfogadtatása. Nemcsak az oktatási rendszerben megszerzett ismeretekre érvényes ez az cél, hanem a kevésbé szabályozott keretek között (non-formális formában) megszerzett tudásra, illetve a mindennapi életben (informális formában) tanult ismeretek esetében is. Feladatunk diákjaink egyéni fejlődésének támogatása, a hátrányok csökkentése, megszüntetése és a tehetség kiteljesedésének segítése.

Intézményünk kiemelt feladatának tekinti a személyre szabott tanulási módszerek megismertetését és alkalmazását. Fontosnak tartjuk, hogy diákjaink tudjanak információkhoz jutni, legyen élmény számukra az új ismeret felkutatása, hasznosítása, és mindezt kritikusan gondolkodva és értékek mentén döntést hozva tegyék meg.

Különös érzékenységgel figyelünk tanulóink kudarcaira: igyekszünk őket felkészíteni és megerősíteni, hogy kudarcaikat is tanulási helyzetként tudják megélni, és újult erővel és lendülettel folytassák életüket.

A diákjainkkal eltöltött minőségi idő lehetővé teszi számunkra egymás értékeinek megismerését. Úgy gondoljuk, hogy minden tanulónk egy csiszolatlan gyémánt, amelyet az itt töltött évek alatt a nevelői munkánk és a kollégiumi közösségi élet formál.

Célunk, hogy az iskolánkból kikerülő tanulók érettségi után biztosan állják meg a helyüket a felsőoktatásban, a szakképzésben tanuló diákjaink pedig értékes szakemberekké váljanak, akikre a térség munkaadói számíthatnak.

Köszönöm, hogy megtisztelték iskolánkat érdeklődésükkel!

„Uram, nem tudjuk, hová mégy, hogyan ismerhetnénk az utat?” Jézus azt felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam.”
Jn 14,5-6

Sebes Péter igazgató

Intézményünk

Iskolánk hivatalos neve:
Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium
3980 Sátoraljaújhely,
Kazinczy u. 12.
Tel.: 47-521-104

Igazgató:
Sebes Péter

Iskolalelkészünk:
Galo Gábor

Római katolikus főesperes:
Kecskés Attila

Általános igazgatóhelyettes:
Szaláncziné Tamás Ilona

Szakmai igazgatóhelyettes:
Bihari Sándorné

E-mail cím: [email protected]

OM azonosító: 201594

Fenntartó:
Egri Főegyházmegye
3300 Eger, Széchenyi u. 1.

Az adatvédelmi feladatokat ellátó egyházmegyei adatvédelmi tisztviselő:
Dr. Kós Gergő
adatvédelmi tisztviselő
Email-cím:
[email protected]
[email protected]
Tel.: +36/30/776-0372 (iroda)

Regisztrált Tehetségpont logó

Pénziránytű Iskola logó

Cisco Networking Academy logó

ECDL/ICDL logó

Erasmus+ logó

Dátum: 2022. 09. 23 09:10:47 Szerző: nadori95

Dátum: 2022. 09. 23 08:26:46 Szerző: nadori95
Kubosi Zsófia beszámolója:
2022. szeptember 15-én iskolánk három tanulója, Nagy Laura (10.C), Hegedüs Ákos (10.C) és Kubosi Zsófia (12.A) részt vett az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny megyei fordulóján.
 
A verseny Szikszón került megrendezésre a Szent Márton Katolikus Gimnázium és Általános Iskolában. Az utat vonattal tettük meg Kecskés Mária tanárnő kíséretében. Belépve az iskolába nagyon kedves fogadtatásban volt részünk. A jelentkezési lap kitöltése után a gimnázium tanulói körbevezettek minket és megkínáltak bennünket inni- és ennivalóval. A megnyitó után sorszámot húztunk, majd sor került az írásbeli megmérettetésre. A teszt kitöltésére hetven perc állt rendelkezésünkre. Az ezt követő szünet után az első nyolc diákot beküldték abba a terembe, amelyben a szóbeli témakörök kidolgozására volt lehetőség, a maradék 10 versenyzőt pedig egy külön terembe terelték, majd az idő előrehaladtával egyenként hívták át őket a másik helyiségbe. A három témakörből szabadon lehetett választani, minden versenyzőnek egy témáról kellett körülbelül három percig beszélni az öttagú zsűri, a kísérőtanárok és a diákok előtt.
 
Laura és én nem értünk el helyezést, azonban Ákos bejutott a verseny országos fordulójába, ami Sátoraljaújhelyen kerül majd megrendezésre. Szívből gratulálunk neki! 
 
Köszönjük a felkészítést Gecse Istvánné és Kecskés Mária tanárnőnek!
 
 
 
 
Dátum: 2022. 08. 25 13:36:47 Szerző: nadori95

Dátum: 2022. 05. 25 13:38:24 Szerző: nadori95

Dátum: 2022. 05. 25 13:35:34 Szerző: nadori95

Kerisek a Partiumban

A „Határtalanul” program keretében a Keri 22 gimnazista diákja négy napot töltött a Partiumban, ahol a Rákóczi és a Károlyi családnak a térség gazdasági és kulturális életében betöltött szerepéről szereztek ismereteket. A mostani látogatás folytatása volt „A Rákócziak és Károlyiak nyomában Zemplénben és a Pártiumban” elnevezésű nyertes pályázatnak, amely még 2019 októberében vette kezdetét.

A négynapos nagyon gazdag, változatos program keretében a diákok közösen valósították meg a kitűzött célokat. A Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum diákjai bemutatták zempléni barátaiknak Nagykároly, Szatmárnémeti, Nagybánya, Erdőd, Nagyvárad és Kaplony nevezetességeit, történelmi emlékhelyeit, tovább erősítve ezzel a két iskola diákjainak kapcsolatát. Ismereteket szereztek többek között az erdődi vár történetéről, Petőfi és Erdőd kapcsolatáról, Szatmárnémetiben a püspöki palotáról és a belvárosról, Nagybánya történetéről. Megismerkedhettek Nagyvárad Ady Endre életében betöltött szerepével és a város csodálatos építészeti emlékeivel. Az ott tartózkodás alatt lehetőség nyílt kötetlen beszélgetésekre, barátkozásokra, vetélkedőkre. Élményekkel és új ismeretekkel gazdagodva tértünk vissza Sátoraljaújhelyre.

Csengetési rend

0. óra 7:00 - 7:40
1. óra 7:45 - 8:30
2. óra 8:40 - 9:25
3. óra 9:40 - 10:25
4. óra 10:35 - 11:20
5. óra 11:30 - 12:15
6. óra 12:25 - 13:10
7. óra 13:15 - 14:00
A délutáni órák
8. óra 14:15 - 14:55
9. óra 15:00 - 15:40
10. óra 15:45 - 16:25
11. óra 16:30 - 17:10
12. óra 17:15 - 17:55
13. óra 18:00 - 18:40
14. óra 18:45 - 19:25

Pályázataink

Erasmus+ logó

 Nemzeti Tehetségprogram logója

Órarend

Aktuális órarend megtekintéshez kattitson az alábbi képre!

Mit kinál iskolánk?

• egyedi hangulatot, rendezettséget,
• szép és tiszta környezet,
• egyediek és újszerűek pedagógiai programjaink,
• közösségi programokat,
• iskolaotthonos programot,
• mozgásterápiát,
• nyugodt körülményeket a tanuláshoz,

Tovább!

Elérhetőségünk

Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium

H-3980 Sátoraljaújhely, Kazinczy u. 12.
(+36-47)521-104
(+36-47)521-055
info [kukac] katolikuskeri.hu
Postai cím: H-3981 Sátoraljaújhely, Pf. 43.

Honlap: www.katolikuskeri.hu

Intézményvezető: Sebes Péter

Írjon online!

Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium
© 2011-2024 Katolikuskeri.hu
Az oldal 0.05 másodperc alatt készült el 82 lekéréssel.
Memória használat: 476.95 kb
Katolikuskeri.hu
Verzió 1.0
Készítette: Tehetséges tanulóink 😊
Kiadás dátuma: 2019. 01. 01