Beiskolázás 9. évfolyamra
Főmenü

Köszöntő

Kedves Diákok és Szülők!

Szeretettel köszöntöm Önöket a Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium oldalán!

A világban zajló változások folyamatos nyitottságot és alkalmazkodást kívánnak a diákoktól, ezért fontosnak tartjuk, hogy megszülessen bennük személyes fejlődésük igénye. Célunk az egész életen át tartó tanulás fontosságának tudatosítása, elfogadtatása. Nemcsak az oktatási rendszerben megszerzett ismeretekre érvényes ez az cél, hanem a kevésbé szabályozott keretek között (non-formális formában) megszerzett tudásra, illetve a mindennapi életben (informális formában) tanult ismeretek esetében is. Feladatunk diákjaink egyéni fejlődésének támogatása, a hátrányok csökkentése, megszüntetése és a tehetség kiteljesedésének segítése.

Intézményünk kiemelt feladatának tekinti a személyre szabott tanulási módszerek megismertetését és alkalmazását. Fontosnak tartjuk, hogy diákjaink tudjanak információkhoz jutni, legyen élmény számukra az új ismeret felkutatása, hasznosítása, és mindezt kritikusan gondolkodva és értékek mentén döntést hozva tegyék meg.

Különös érzékenységgel figyelünk tanulóink kudarcaira: igyekszünk őket felkészíteni és megerősíteni, hogy kudarcaikat is tanulási helyzetként tudják megélni, és újult erővel és lendülettel folytassák életüket.

A diákjainkkal eltöltött minőségi idő lehetővé teszi számunkra egymás értékeinek megismerését. Úgy gondoljuk, hogy minden tanulónk egy csiszolatlan gyémánt, amelyet az itt töltött évek alatt a nevelői munkánk és a kollégiumi közösségi élet formál.

Célunk, hogy az iskolánkból kikerülő tanulók érettségi után biztosan állják meg a helyüket a felsőoktatásban, a szakképzésben tanuló diákjaink pedig értékes szakemberekké váljanak, akikre a térség munkaadói számíthatnak.

Köszönöm, hogy megtisztelték iskolánkat érdeklődésükkel!

„Uram, nem tudjuk, hová mégy, hogyan ismerhetnénk az utat?” Jézus azt felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam.”
Jn 14,5-6

Sebes Péter igazgató

Intézményünk

Iskolánk hivatalos neve:
Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium
3980 Sátoraljaújhely,
Kazinczy u. 12.
Tel.: 47-521-104

Igazgató:
Sebes Péter

Iskolalelkészünk:
Galo Gábor

Római katolikus főesperes:
Kecskés Attila

Általános igazgatóhelyettes:
Szaláncziné Tamás Ilona

Szakmai igazgatóhelyettes:
Bihari Sándorné

E-mail cím: [email protected]

OM azonosító: 201594

Fenntartó:
Egri Főegyházmegye
3300 Eger, Széchenyi u. 1.

Regisztrált Tehetségpont logó

Pénziránytű Iskola logó

Cisco Networking Academy logó

ECDL logó

Erasmus+ logó

Dátum: 2019. 02. 10 18:14:44 Szerző: siposne

A lajtorja legmagasabb fokain - Keris diákok sikerei anyanyelvi versenyen

Nem véletlen a címben szereplő tájszó. Hasonló szavakkal, közmondásokkal, szólásokkal, szinonimákkal kapcsolatos játékos nyelvi feladatokat kellett megoldania a diákoknak a Petőfi Irodalmi Múzeum és az Anyanyelvápolók Szövetsége által szervezett "Anyanyelvi játékok - játékos anyanyelv" elnevezésű versenyen. A megmérettetésen évek óta jól szerepelnek diákjaink, s az idei év sem volt kivétel ez alól. Az írásbeli fordulók után a legjobb 12 közé két keris csapat is bejutott.

 Szerencsen Gecse Istvánné tanárnő tanítványai (Komjáthy Zsófia és Szűcs Martin 12. a, valamint Szilágyi Szonja és Széll Dominik 10. c) a III. helyezést szerezték meg, míg a miskolci helyszínen Pongó Barbara tanítványai (Hlinyánszky Sára, Mahut Réka, Jánosi Boglárka, Vágó Blanka 11. a osztályosok) az első helyen végeztek. Utóbbiak ezzel a teljesítménnyel kiérdemelték, hogy a március 8-án Széphalomban megrendezésre kerülő döntőben bizonyítsanak.

 

Gratulálunk a csapatoknak a szép eredményekért, és sok sikert kívánunk a döntőben!

Dátum: 2019. 02. 04 22:23:41 Szerző: siposne

„SZÉP MAGYAR BESZÉD”

verseny iskolánkban;

Ebben a tanévben is a Magyar Kultúra Napjához igazítva rendeztük meg hagyományos iskolai válogató versenyünket, a Péchy Blanka színművésznő által kezdeményezett  középiskolai verseny válogatójaként. Az éven 18 gimnáziumi és szakgimnáziumi diákunk vett részt a megmérettetésen, amelyen egy szabadon választott és egy kötelező szöveg értő, értelmező, pontos felolvasása volt a feladat. Igazgató úr megnyitója után hallgathattuk meg a versenyzőket. A zsűri elnöke Boross Sándor, a humán munkaközösség vezetője volt. Munkáját Pongó Barbara kolléganő és Fedor Lili Edit 12. D osztályos tanuló segítette. A szervező Gecse Istvánné tanárnő volt. Érdekes, tanulságos, jó szövegeket választottak diákjaink, s gazdagodhattak magyar nyelvi tudásban és szereplési rutinban is. A kategóriák 1-2. helyezettjei képviselik iskolánkat február 26-án a megyei fordulóban; gimnazistáink közül Nagy Gréta és Naár Boglárka 9. A osztályos tanulók, a szakgimnáziumi győztesek: Szilágyi Szonja 10. C és György Zsolt 11. C osztályos tanulók. Ők négyen vehetnek részt a megyei döntőben. 

Eredmény

Gimnáziumi kategória:

  1. Nagy Gréta       9. A
  2. Naár Boglárka  9. A
  3. Biró Aletta         10.A 

Szakgimnázium kategória:

  1. Szilágyi Szonja 10.C
  2. György Zsolt     11.C
  3. Treszkot Edina    11.B
Dátum: 2019. 01. 29 09:57:44 Szerző: siposne
Megjelent az ÁSZÉV versenyszabályzata.
 
 
A fenti linken megtalálhatók az ágazati szakmai érettségihez kapcsolódó verseny tudnivalói. Kérjük, akik jelentkeztek, olvassák el az általános és a szakmacsoportra vonatkozó tájékoztatást.
Dátum: 2019. 01. 22 11:30:59 Szerző: siposne

Dátum: 2019. 01. 14 19:50:02 Szerző: siposne

A magyar kultúra napját 1989-től ünnepeljük annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta le a Himnusz kéziratát Szatmárcsekén.

A "kultúra" szó a latin művelni (colere) igéből ered. Közös kultúrája összetart egy-egy csoportot s a kultúra a csoport változásaihoz alakulva változik.

Beépülnek új elemek, melyek szerves részévé válnak a kultúrának.

Így kerülnek szoftverfejlesztő diákjaink 10.30-kor kezdődő bemutatójukkal a nap rendezvénysorozatába.

Csengetési rend

0. óra 7:00 - 7:40
1. óra 7:45 - 8:30
2. óra 8:40 - 9:25
3. óra 9:40 - 10:25
4. óra 10:35 - 11:20
5. óra 11:30 - 12:15
6. óra 12:25 - 13:10
7. óra 13:15 - 14:00
A délutáni órák
8. óra 14:15 - 14:55
9. óra 15:00 - 15:40
10. óra 15:45 - 16:25
11. óra 16:30 - 17:10
12. óra 17:15 - 17:55
13. óra 18:00 - 18:40
14. óra 18:45 - 19:25

Pályázataink

Erasmus+ logó

 Nemzeti Tehetségprogram logója

Órarend

Aktuális órarend megtekintéshez kattitson az alábbi képre!

Mit kinál iskolánk?

• egyedi hangulatot, rendezettséget,
• szép és tiszta környezet,
• egyediek és újszerűek pedagógiai programjaink,
• közösségi programokat,
• iskolaotthonos programot,
• mozgásterápiát,
• nyugodt körülményeket a tanuláshoz,

Tovább!

Elérhetőségünk

Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium

H-3980 Sátoraljaújhely, Kazinczy u. 12.
(+36-47)521-104
(+36-47)521-055
info [kukac] katolikuskeri.hu
Postai cím: H-3981 Sátoraljaújhely, Pf. 43.

Honlap: www.katolikuskeri.hu

Intézményvezető: Sebes Péter

Írjon online!

Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium
© 2011-2023 Katolikuskeri.hu
Az oldal 0.011 másodperc alatt készült el 79 lekéréssel.
Memória használat: 474.59 kb
Katolikuskeri.hu
Verzió 1.0
Készítette: Tehetséges tanulóink 😊
Kiadás dátuma: 2019. 01. 01