Beiskolázás 13. évfolyamra
(érettségi utáni képzés)
Főmenü

Köszöntő

Kedves Diákok és Szülők!

Szeretettel köszöntöm Önöket a Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium oldalán!

A világban zajló változások folyamatos nyitottságot és alkalmazkodást kívánnak a diákoktól, ezért fontosnak tartjuk, hogy megszülessen bennük személyes fejlődésük igénye. Célunk az egész életen át tartó tanulás fontosságának tudatosítása, elfogadtatása. Nemcsak az oktatási rendszerben megszerzett ismeretekre érvényes ez az cél, hanem a kevésbé szabályozott keretek között (non-formális formában) megszerzett tudásra, illetve a mindennapi életben (informális formában) tanult ismeretek esetében is. Feladatunk diákjaink egyéni fejlődésének támogatása, a hátrányok csökkentése, megszüntetése és a tehetség kiteljesedésének segítése.

Intézményünk kiemelt feladatának tekinti a személyre szabott tanulási módszerek megismertetését és alkalmazását. Fontosnak tartjuk, hogy diákjaink tudjanak információkhoz jutni, legyen élmény számukra az új ismeret felkutatása, hasznosítása, és mindezt kritikusan gondolkodva és értékek mentén döntést hozva tegyék meg.

Különös érzékenységgel figyelünk tanulóink kudarcaira: igyekszünk őket felkészíteni és megerősíteni, hogy kudarcaikat is tanulási helyzetként tudják megélni, és újult erővel és lendülettel folytassák életüket.

A diákjainkkal eltöltött minőségi idő lehetővé teszi számunkra egymás értékeinek megismerését. Úgy gondoljuk, hogy minden tanulónk egy csiszolatlan gyémánt, amelyet az itt töltött évek alatt a nevelői munkánk és a kollégiumi közösségi élet formál.

Célunk, hogy az iskolánkból kikerülő tanulók érettségi után biztosan állják meg a helyüket a felsőoktatásban, a szakképzésben tanuló diákjaink pedig értékes szakemberekké váljanak, akikre a térség munkaadói számíthatnak.

Köszönöm, hogy megtisztelték iskolánkat érdeklődésükkel!

„Uram, nem tudjuk, hová mégy, hogyan ismerhetnénk az utat?” Jézus azt felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam.”
Jn 14,5-6

Sebes Péter igazgató

Intézményünk

Iskolánk hivatalos neve:
Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium
3980 Sátoraljaújhely,
Kazinczy u. 12.
Tel.: 47-521-104

Igazgató:
Sebes Péter

Iskolalelkészünk:
Galo Gábor

Római katolikus főesperes:
Kecskés Attila

Általános igazgatóhelyettes:
Szaláncziné Tamás Ilona

Szakmai igazgatóhelyettes:
Bihari Sándorné

E-mail cím: [email protected]

OM azonosító: 201594

Fenntartó:
Egri Főegyházmegye
3300 Eger, Széchenyi u. 1.

Az adatvédelmi feladatokat ellátó egyházmegyei adatvédelmi tisztviselő:
Dr. Kós Gergő
adatvédelmi tisztviselő
Email-cím:
[email protected]
[email protected]
Tel.: +36/30/776-0372 (iroda)

Regisztrált Tehetségpont logó

Pénziránytű Iskola logó

Cisco Networking Academy logó

ECDL/ICDL logó

Erasmus+ logó

Adventi lelki feltöltődés Pálházán

Dátum: 2023. 01. 27 08:58:18 Szerző: nadori95

ADVENTI LELKI FELTÖLTŐDÉS PÁLHÁZÁN

2022. december 2-án, pénteken 23 fő diákkal és 2 tanárral Pálházára mentünk a hittantábor keretén belül egy napos Adventi lelki napra, ahol a Karácsonyra való felkészülés keretén belül a keresztény értékrend betekintésére nyújtottunk lehetőséget, Izajás próféta Szaván keresztül: „A nép, amely sötétben jár, nagy fényességet lát. Akik a halál országának árnyékában laknak, azoknak világosság támad. Nagy ujjongással töltöd el őket, kitörő örömet adsz nekik. Úgy örülnek majd színed előtt, ahogy aratáskor szoktak örülni, s ahogy akkor örülnek, amikor a zsákmányt osztják. Mert terhes igáját, a vállára nehezedő rudat, sanyargatója botját összetöröd, mint Midián idejében. Mert minden harcban viselt sarut, minden vérben forgatott ruhát elégetnek, s tűznek lesz martaléka. Mert gyermek születik, fiú adatik nekünk, s az ő vállára kerül az uralom. Így fogják hívni: Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten, Örök Atya, Béke Fejedelme. Messzire kiterjed majd uralma, és a békének nem lesz vége Dávid trónján és királyságában, amelyet megerősít és megszilárdít a jog és az igazság által. Mostantól mindörökké ezt teszi a Seregek Urának féltő szeretete. „ ( Iz 9, 1-6 )

A kezdeti ráhangoló gitáros énekkel vezettük be az Adventi időszak elcsendesedését, az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlását, az imádság szépségét és a közösséggé formálás jóhangulatának megtapasztalását. Ennek szellemében megtekintettük A legszebb ajándék c. filmet, mely mélyen megérintette fiataljainkat. Egyrészt azért, mert betekintést kaptak, egy hasonló korú mai fiatalt jellemző viselkedésnormájába, illetve abba, hogy miként változhat meg teljes egészében egy értéktelen naplopó, és válhat mások iránti szeretettel teli emberré, ha a helyes irányba terelik. Ez a vagyonos családba született Jasont csak a pénzszórásnak élt, nagyapja, az általa gyűlölt Red támogatása révén semmi gondja nem volt az életben. Amikor azonban Red meghalt, a fiú csalódottan tapasztalta meg, hogy a várt mesés örökség nem hullt az ölébe. Nagyapja ugyanis élete alkonyán úgy döntött, Jason csak akkor kaphat bármit is, ha arra méltóvá válik. A férfi ezért videóüzeneteket hagyott hátra, melyekben tizenkét teljesítendő feladatot szabott meg számára. Terve az volt, hogy az ezekért kapott kisebb ajándékok sora végül elvezeti majd unokáját a végső, egyben legszebb ajándékhoz, miközben jobb emberré válik. Másrészt azért, mert a tizenkét ajándék felfedezése- a munka ajándéka, a pénz ajándéka, a barátok ajándéka, a tanulás ajándéka, a küzdés ajándéka, a család ajándéka, a nevetés ajándéka, az álmodozás ajándéka, az adakozás ajándéka, a hála ajándéka, egy tökéletes nap ajándéka és a szeretet ajándéka – felnyithatta szemüket a Jézusba vetett hit örömének megtapasztalására, arra, amire neveljük őket, hogy a  mindennapi életükbe alkalmazzák, azért, hogy így tudjon bennük is megdicsőülni az Isten: „ …aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére. Hiszen egy az Isten, egy a közvetítő is Isten és ember között: az ember Krisztus Jézus, aki váltságul adta magát mindenkiért és tanúságtételül a meghatározott időben. „ ( 1Tim 2, 4-6 )

Jó volt látni a megbeszélés alkalmával, hogy mennyire megérintette őket a történet, és mennyire tudtak azonosulni a főszereplő életével, cselekedetével és változtatásával kapcsolatban. Rájöhettek arra, hogy mindenkinek sikerülhetnek a feladatok megvalósítása, ha akarják. Ha imádkoznak és arra törekszenek, hogy a mellettük levők is békességben és szeretetben éljenek.

Csengetési rend

0. óra 7:00 - 7:40
1. óra 7:45 - 8:30
2. óra 8:40 - 9:25
3. óra 9:40 - 10:25
4. óra 10:35 - 11:20
5. óra 11:30 - 12:15
6. óra 12:25 - 13:10
7. óra 13:15 - 14:00
A délutáni órák
8. óra 14:15 - 14:55
9. óra 15:00 - 15:40
10. óra 15:45 - 16:25
11. óra 16:30 - 17:10
12. óra 17:15 - 17:55
13. óra 18:00 - 18:40
14. óra 18:45 - 19:25

Pályázataink

Erasmus+ logó

 Nemzeti Tehetségprogram logója

Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium
© 2011-2024 Katolikuskeri.hu
Az oldal 0.041 másodperc alatt készült el 76 lekéréssel.
Memória használat: 474.8 kb
Katolikuskeri.hu
Verzió 1.0
Készítette: Tehetséges tanulóink 😊
Kiadás dátuma: 2019. 01. 01