Beiskolázás 9. évfolyamra
Főmenü

Köszöntő

Kedves Diákok és Szülők!

Szeretettel köszöntöm Önöket a Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium oldalán!

A világban zajló változások folyamatos nyitottságot és alkalmazkodást kívánnak a diákoktól, ezért fontosnak tartjuk, hogy megszülessen bennük személyes fejlődésük igénye. Célunk az egész életen át tartó tanulás fontosságának tudatosítása, elfogadtatása. Nemcsak az oktatási rendszerben megszerzett ismeretekre érvényes ez az cél, hanem a kevésbé szabályozott keretek között (non-formális formában) megszerzett tudásra, illetve a mindennapi életben (informális formában) tanult ismeretek esetében is. Feladatunk diákjaink egyéni fejlődésének támogatása, a hátrányok csökkentése, megszüntetése és a tehetség kiteljesedésének segítése.

Intézményünk kiemelt feladatának tekinti a személyre szabott tanulási módszerek megismertetését és alkalmazását. Fontosnak tartjuk, hogy diákjaink tudjanak információkhoz jutni, legyen élmény számukra az új ismeret felkutatása, hasznosítása, és mindezt kritikusan gondolkodva és értékek mentén döntést hozva tegyék meg.

Különös érzékenységgel figyelünk tanulóink kudarcaira: igyekszünk őket felkészíteni és megerősíteni, hogy kudarcaikat is tanulási helyzetként tudják megélni, és újult erővel és lendülettel folytassák életüket.

A diákjainkkal eltöltött minőségi idő lehetővé teszi számunkra egymás értékeinek megismerését. Úgy gondoljuk, hogy minden tanulónk egy csiszolatlan gyémánt, amelyet az itt töltött évek alatt a nevelői munkánk és a kollégiumi közösségi élet formál.

Célunk, hogy az iskolánkból kikerülő tanulók érettségi után biztosan állják meg a helyüket a felsőoktatásban, a szakképzésben tanuló diákjaink pedig értékes szakemberekké váljanak, akikre a térség munkaadói számíthatnak.

Köszönöm, hogy megtisztelték iskolánkat érdeklődésükkel!

„Uram, nem tudjuk, hová mégy, hogyan ismerhetnénk az utat?” Jézus azt felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam.”
Jn 14,5-6

Sebes Péter igazgató

Intézményünk

Iskolánk hivatalos neve:
Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium
3980 Sátoraljaújhely,
Kazinczy u. 12.
Tel.: 47-521-104

Igazgató:
Sebes Péter

Iskolalelkészünk:
Galo Gábor

Római katolikus főesperes:
Kecskés Attila

Általános igazgatóhelyettes:
Szaláncziné Tamás Ilona

Szakmai igazgatóhelyettes:
Bihari Sándorné

E-mail cím: [email protected]

OM azonosító: 201594

Fenntartó:
Egri Főegyházmegye
3300 Eger, Széchenyi u. 1.

Az adatvédelmi feladatokat ellátó egyházmegyei adatvédelmi tisztviselő:
Dr. Kós Gergő
adatvédelmi tisztviselő
Email-cím:
[email protected]
[email protected]
Tel.: +36/30/776-0372 (iroda)

Regisztrált Tehetségpont logó

Pénziránytű Iskola logó

Cisco Networking Academy logó

ECDL/ICDL logó

Erasmus+ logó

hittantabor

Dátum: 2022. 09. 26 12:02:44 Szerző: nadori95

2017. májusában iskolánk megnyerte az EPER hittantábor kiírt pályázatát (EGYH-KCP-17-0095), melyet előzetesen az Egri Egyházmegyével egyeztettek. A pályázatot támogatta az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Egyházi és Nemzetiségi Támogatások Osztálya. Intézményünk, az egyházmegye valamint a plébános atya támogatásával valósult meg teljesen, hogy 5-8. osztályos 20 fős tanulóinkat egy széleskörű programba tudtuk bevonni.

A megvalósítás időpontja: 2017. augusztus 21-23. Sarud

1.nap: Reggeli órákban indultunk Sátorljaújhelyből Sarudra. Szállásunk az egyházmegye által 2015. májusában felújított patinás, a gyermekek által megfogalmazott családias Sarudi Genezáreti Katolikus Lelkigyakorlatos Ház, Ifjúsági- és Sportüdülőben volt. A szobák és a terület felfedezése és birtokba vétele után megebédeltünk, majd egy kis pihenő után elindultunk a vízi élményparkot felfedezni. A látvány és az élményfürdő csak tovább fokozta jókedvünket és a hangulatunkat. A vacsora után két órás szabadidő programban fiataljaink a hatalmas, játékra alkalmas területen felfedezték azokat a rejtett értékeket, melyek eléjük tárultak. Öröm volt látni, mennyire magával ragadta és egybe kovácsolta őket a hely szelleme. A hangulatot megtartva összehívtuk őket egy kis ismerkedésre, közös játékra és esti áhítatra a káplán atyával a kulturális teremben. Az első nap élményei megalapozták a tábor alaphangulatát.

2.nap: A reggeli után elindultunk Poroszlóra a Tisza-tavi Ökocentrum magyarországi állatkert- és szabadidős élményközpontjába, mely a Tisza-tó élővilágát és a helyi bioszféra működését mutatja be és tárja a látogatói elé. Diákjainkkal a „mindent bele” program keretén belül sikerült bepillantást nyerni a hatalmas hektáron elterülő Tisza-tó természeti kincseibe. Már a bejáratnál elénk tárult a fél méteres vízben kialakított a gyermekek szórakoztatására és élményére létesített tutajos tanösvény, melyet rögtön birtokba vettek és elindult a mozgáskoordinációjuk fejlesztése. A közel háromnegyed órás vízi élményük megalapozta a hangulatukat és a jó kedélyüket. Nyitott szívvel és nagy érdeklődéssel várták és vettek részt a tárlatvezető segítségével Közép-Európa legnagyobb édesvizű akváriumrendszerének felfedezésére, mely 70 féle hazai hal mellett 15 kétéltű- és hüllőfajt mutat be. Különleges és egyben a legnagyobb Európában az alagút is, melynek falán torzításmentes élvezhető a cikázó viza látványa. Ezután a háromdimenziós vetítőteremben átélhettük, milyen egy szép őszi napon hajókázni a Tisza-tavon. Megcsodálhattuk a vidra külső kifutóját és medencéjét, mely az épületből egy speciálisan kialakított vidrafolyosón áthaladva vezet ki a szabadba és részt vehettünk a vidrapár etetésébe. Majd a nádasok susogó dzsungelében csónakunkkal felfedezhettük az érintetlen természet kincseit. Nem lehet leírni azt a látványt, mely bennünket fogadott, és azt az önfeletti hangulatot, ahogy diákjaink érdeklődéssel és nagy figyelemmel hallgatták és járták be egy kicsiny szeletét ennek a felüdülést nyújtó élményparknak. Délután közkívántra ismét ellátogattunk a sarudi kalandpartra, majd a vacsora előtt hálát adhattunk Istennek a szentmisében, melyet káplán atya mutatott be.

3.nap: A reggeli után szomorúan vették tudomásul fiataljaink, hogy eljött a pakolás és a búcsúzás ideje. Megtekintettük a Kóristák c. filmet, ahol elmondhatták, milyen benyomás érte őket a film láttán és hogyan kell adott szituációkban viselkedni, bocsánatot kérni és hálát adni mindazért, amit kapunk. Szentmisében mindezt megtettük és az ebéd után fájdalmas búcsút vettek a Lelkigyakorlatos házban velünk együtt táborozó Szent István Katolikus Általános Iskola diákjaitól, akikkel nagy jó barátságot kötöttek a 3 napban. A tábor alatt szerzett tapasztalat, emlékek és ismeretek minden bizonnyal visszaköszönnek majd tanulmányaik folyamán és bízom benne, hogy az összekovácsolt közösség tovább fogja mélyíteni és erősíteni kapcsolatukat egymással és hasonló korú társaikkal.

Csengetési rend

0. óra 7:00 - 7:40
1. óra 7:45 - 8:30
2. óra 8:40 - 9:25
3. óra 9:40 - 10:25
4. óra 10:35 - 11:20
5. óra 11:30 - 12:15
6. óra 12:25 - 13:10
7. óra 13:15 - 14:00
A délutáni órák
8. óra 14:15 - 14:55
9. óra 15:00 - 15:40
10. óra 15:45 - 16:25
11. óra 16:30 - 17:10
12. óra 17:15 - 17:55
13. óra 18:00 - 18:40
14. óra 18:45 - 19:25

Pályázataink

Erasmus+ logó

 Nemzeti Tehetségprogram logója

Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium
© 2011-2024 Katolikuskeri.hu
Az oldal 0.027 másodperc alatt készült el 76 lekéréssel.
Memória használat: 474.18 kb
Katolikuskeri.hu
Verzió 1.0
Készítette: Tehetséges tanulóink 😊
Kiadás dátuma: 2019. 01. 01