Beiskolázás 9. évfolyamra
Főmenü

Köszöntő

Kedves Diákok és Szülők!

Szeretettel köszöntöm Önöket a Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium oldalán!

A világban zajló változások folyamatos nyitottságot és alkalmazkodást kívánnak a diákoktól, ezért fontosnak tartjuk, hogy megszülessen bennük személyes fejlődésük igénye. Célunk az egész életen át tartó tanulás fontosságának tudatosítása, elfogadtatása. Nemcsak az oktatási rendszerben megszerzett ismeretekre érvényes ez az cél, hanem a kevésbé szabályozott keretek között (non-formális formában) megszerzett tudásra, illetve a mindennapi életben (informális formában) tanult ismeretek esetében is. Feladatunk diákjaink egyéni fejlődésének támogatása, a hátrányok csökkentése, megszüntetése és a tehetség kiteljesedésének segítése.

Intézményünk kiemelt feladatának tekinti a személyre szabott tanulási módszerek megismertetését és alkalmazását. Fontosnak tartjuk, hogy diákjaink tudjanak információkhoz jutni, legyen élmény számukra az új ismeret felkutatása, hasznosítása, és mindezt kritikusan gondolkodva és értékek mentén döntést hozva tegyék meg.

Különös érzékenységgel figyelünk tanulóink kudarcaira: igyekszünk őket felkészíteni és megerősíteni, hogy kudarcaikat is tanulási helyzetként tudják megélni, és újult erővel és lendülettel folytassák életüket.

A diákjainkkal eltöltött minőségi idő lehetővé teszi számunkra egymás értékeinek megismerését. Úgy gondoljuk, hogy minden tanulónk egy csiszolatlan gyémánt, amelyet az itt töltött évek alatt a nevelői munkánk és a kollégiumi közösségi élet formál.

Célunk, hogy az iskolánkból kikerülő tanulók érettségi után biztosan állják meg a helyüket a felsőoktatásban, a szakképzésben tanuló diákjaink pedig értékes szakemberekké váljanak, akikre a térség munkaadói számíthatnak.

Köszönöm, hogy megtisztelték iskolánkat érdeklődésükkel!

„Uram, nem tudjuk, hová mégy, hogyan ismerhetnénk az utat?” Jézus azt felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam.”
Jn 14,5-6

Sebes Péter igazgató

Intézményünk

Iskolánk hivatalos neve:
Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium
3980 Sátoraljaújhely,
Kazinczy u. 12.
Tel.: 47-521-104

Igazgató:
Sebes Péter

Iskolalelkészünk:
Galo Gábor

Római katolikus főesperes:
Kecskés Attila

Általános igazgatóhelyettes:
Szaláncziné Tamás Ilona

Szakmai igazgatóhelyettes:
Bihari Sándorné

E-mail cím: [email protected]

OM azonosító: 201594

Fenntartó:
Egri Főegyházmegye
3300 Eger, Széchenyi u. 1.

Az adatvédelmi feladatokat ellátó egyházmegyei adatvédelmi tisztviselő:
Dr. Kós Gergő
adatvédelmi tisztviselő
Email-cím:
[email protected]
[email protected]
Tel.: +36/30/776-0372 (iroda)

Regisztrált Tehetségpont logó

Pénziránytű Iskola logó

Cisco Networking Academy logó

ECDL/ICDL logó

Erasmus+ logó

Dátum: 2023. 04. 07 10:09:03 Szerző: nadori95

Keris diákok vettek részt a Zrínyi Ilona Matematikaverseny vármegyei eredményhirdetésén. Félegyházi Bence 11.C osztályos tanuló III. helyezést, Mogyorósi Panna 9.B osztályos tanuló V. helyezést ért el.

A szép eredményekhez gratulálunk! További sikeres matematika versenyeket kívánunk!

Dátum: 2023. 04. 05 18:01:43 Szerző: nadori95

Keris diákok az ország legjobb Pénzügyi-számviteli ügyintézői között

Lezajlott a Pénzügyi-számviteli ügyintéző szakmát tanulók országos versenyének válogatója. Hat végzős diákunk indult az Országos Tanulmányi Verseny elődöntőjében, - s bár az átlagos teljesítményük 93% volt - végül is a Pénzügyiminisztérium két diákot hívott be a döntőbe. (Ők mindkét válogató tárgyból 95% feletti teljesítményt nyújtottak.) Tóth Fanni és Oláh Szebasztián Erik, 14.A osztályos tanulóink a legjobb 29 versenyző között méretik meg tudásukat majd a Pénzügyminisztériumban.

A diákoknak és a felkészítő tanároknak szívből gratulálunk! Sok sikert Nektek az országos döntőn!

Dátum: 2023. 04. 03 13:05:32 Szerző: nadori95

Dátum: 2023. 03. 28 13:52:09 Szerző: nadori95

Petőfi 200 szavalóverseny a Katolikus Keriben

 
A lánglelkű költő születésének 200. évfordulója alkalmából, valamint az Egri Főegyházmegye felhívására rendeztünk szavalóversenyt a Keri könyvtárában 2023. március 27-én. Színvonalas előadásokat hallhattunk a fiataloktól, így a zsűri dolga sem volt könnyű, de végül, megszületett a döntés:
 
I. helyezett: Majercsák Petra, 11. A 
II. helyezett: Komjáthy Marcell, 12. C 
III. helyezett: Hörcsik Soma, 12. C
 
Petra április 18-án képviselheti iskolánkat Miskolcon, a Fráter György Katolikus Gimnáziumban tartandó vármegyei döntőben.
 
Köszönjük a zsűri munkáját, a diákoknak pedig gratulálunk!
 
 
Dátum: 2023. 03. 28 08:12:44 Szerző: nadori95

HUMÁN SZAKMAI NAP
2023

Március 23-án  újra megszerveztük iskolánkban a  Humán szakmai napot. Diákjaink az aulában részt vettek a  nap nyitó eseményén,  a „Másképp beszélgetünk Szamosvölgyi Péter polgármester úrral”, c. beszélgetésen. Az érdekes kérdéseket dr. Fazekas Márk aljegyző úr tette fel. A délelőtt folyamán átadtuk az irodalom és a történelem tantárgyi verseny és a „Petőfi 200” pályázatunk keris helyezettjeinek járó jutalmakat. Ezután Gecse Istvánné kolléganőnk szavalta el nagy sikerrel kedvenc versét és a 10.C és 9.C osztály néptáncos fiai:, Sedlák Ákos ,Tóbiás Szabolcs és Sasi Krisztián hangulatos „legényes” táncukkal szórakoztatták diákjainkat. Délután az osztályok csapatai általános műveltségi versenyen mérték össze tudásukat. A csapatokat történelemi, irodalmi, játékos anyanyelvi, szókincsfejlesztő, művészeti és hagyományőrző interaktív feladatok várták.

Délután az általános iskolások részére korábban meghirdetett „Petőfi 200” művészeti (rajz és ppt.-készítés) pályázat eredményhirdetésére került sor. A pályázatunk nagy sikerét mutatja, hogy közel 100 pályamű érkezett a környék kilenc általános iskolájából. Köszönjük szépen a Bodrogolaszi Zempléni Általános Iskola , a Magyar - Szlovák Két Tanítási  Nyelvű Általános Iskola és Kollégium, a Kazinczy Ferenc  Általános Iskola, Jókai Mór Tagintézménye , az Olaszliszkai Hegyalja Általános Iskola, a Petőfi Sándor Református Általános Iskola, a Sárospataki Farkas Ferenc Művészeti Iskola Ricsei Tagintézménye, a sárospataki Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola , a sátoraljaújhelyi Árpád- házi Szent Margit Katolikus Általános Iskola és a Vámosújfalui Általános iskola diákjainak,  hogy részt vettek a pályázatunkon és a programunkon. A pedagógus kollégáinknak pedig a felkészítést. A beérkezett gyönyörű rajzokból az iskola aulájában kiállítást rendeztünk, a beküldött és a helyezéseket elért ppt-t pedig folyamatosan, videóként láthatták délelőtt és délután is az érdeklődők.

Köszönjük a felkészítő tanárok, szülők és természetesen a kisdiákok és keris diákjaink aktív munkáját! Gratulálunk az eredményekhez! A verseny fő szervezője Gecse Istvánné tanárnő és Boross Sándor munkaközösség-vezető volt. Munkájukat az iskolavezetés és minden munkaközösségi tag lelkesen segítette, támogatta. Köszönjük! Szintén nagy köszönet a segítségért a rendszergazdáknak, a stúdiósoknak és a fotósoknak! Reméljük, hogy jövőre is ilyen jó hangulatú, eredményes humán szakmai napot tudunk szervezni!

Zemplén TV beszámolója a Humán szakmai napról:

Csengetési rend

0. óra 7:00 - 7:40
1. óra 7:45 - 8:30
2. óra 8:40 - 9:25
3. óra 9:40 - 10:25
4. óra 10:35 - 11:20
5. óra 11:30 - 12:15
6. óra 12:25 - 13:10
7. óra 13:15 - 14:00
A délutáni órák
8. óra 14:15 - 14:55
9. óra 15:00 - 15:40
10. óra 15:45 - 16:25
11. óra 16:30 - 17:10
12. óra 17:15 - 17:55
13. óra 18:00 - 18:40
14. óra 18:45 - 19:25

Pályázataink

Erasmus+ logó

 Nemzeti Tehetségprogram logója

Órarend

Aktuális órarend megtekintéshez kattitson az alábbi képre!

Mit kinál iskolánk?

• egyedi hangulatot, rendezettséget,
• szép és tiszta környezet,
• egyediek és újszerűek pedagógiai programjaink,
• közösségi programokat,
• iskolaotthonos programot,
• mozgásterápiát,
• nyugodt körülményeket a tanuláshoz,

Tovább!

Elérhetőségünk

Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium

H-3980 Sátoraljaújhely, Kazinczy u. 12.
(+36-47)521-104
(+36-47)521-055
info [kukac] katolikuskeri.hu
Postai cím: H-3981 Sátoraljaújhely, Pf. 43.

Honlap: www.katolikuskeri.hu

Intézményvezető: Sebes Péter

Írjon online!

Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium
© 2011-2024 Katolikuskeri.hu
Az oldal 0.052 másodperc alatt készült el 82 lekéréssel.
Memória használat: 476.92 kb
Katolikuskeri.hu
Verzió 1.0
Készítette: Tehetséges tanulóink 😊
Kiadás dátuma: 2019. 01. 01