Köszöntő
Kedves Diákok és Szülők!
Szeretettel köszöntöm Önöket a Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium oldalán!
A világban zajló változások folyamatos nyitottságot és alkalmazkodást kívánnak a diákoktól, ezért fontosnak tartjuk, hogy megszülessen bennük személyes fejlődésük igénye. Célunk az egész életen át tartó tanulás fontosságának tudatosítása, elfogadtatása. Nemcsak az oktatási rendszerben megszerzett ismeretekre érvényes ez az cél, hanem a kevésbé szabályozott keretek között (non-formális formában) megszerzett tudásra, illetve a mindennapi életben (informális formában) tanult ismeretek esetében is. Feladatunk diákjaink egyéni fejlődésének támogatása, a hátrányok csökkentése, megszüntetése és a tehetség kiteljesedésének segítése.
Intézményünk kiemelt feladatának tekinti a személyre szabott tanulási módszerek megismertetését és alkalmazását. Fontosnak tartjuk, hogy diákjaink tudjanak információkhoz jutni, legyen élmény számukra az új ismeret felkutatása, hasznosítása, és mindezt kritikusan gondolkodva és értékek mentén döntést hozva tegyék meg.
Különös érzékenységgel figyelünk tanulóink kudarcaira: igyekszünk őket felkészíteni és megerősíteni, hogy kudarcaikat is tanulási helyzetként tudják megélni, és újult erővel és lendülettel folytassák életüket.
A diákjainkkal eltöltött minőségi idő lehetővé teszi számunkra egymás értékeinek megismerését. Úgy gondoljuk, hogy minden tanulónk egy csiszolatlan gyémánt, amelyet az itt töltött évek alatt a nevelői munkánk és a kollégiumi közösségi élet formál.
Célunk, hogy az iskolánkból kikerülő tanulók érettségi után biztosan állják meg a helyüket a felsőoktatásban, a szakképzésben tanuló diákjaink pedig értékes szakemberekké váljanak, akikre a térség munkaadói számíthatnak.
Köszönöm, hogy megtisztelték iskolánkat érdeklődésükkel!
„Uram, nem tudjuk, hová mégy, hogyan ismerhetnénk az utat?” Jézus azt felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam.”
Jn 14,5-6
Sebes Péter igazgató
Intézményünk
Iskolánk hivatalos neve:
Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium
3980 Sátoraljaújhely,
Kazinczy u. 12.
Tel.: 47-521-104,
+36-30-7869473
Igazgató:
Sebes Péter
Iskolalelkészünk:
Galo Gábor
Római katolikus főesperes:
Kecskés Attila
Általános igazgatóhelyettes:
Szaláncziné Tamás Ilona
Szakmai igazgatóhelyettes:
Bihari Sándorné
Gazdasági vezető:
Majoros Zoltánné
E-mail cím: [email protected]
OM azonosító: 201594
Fenntartó:
Egri Főegyházmegye
3300 Eger, Széchenyi u. 1.
Az adatvédelmi feladatokat ellátó egyházmegyei adatvédelmi tisztviselő:
Dr. Kós Gergő
adatvédelmi tisztviselő
Email-cím:
[email protected]
[email protected]
Tel.: +36/30/776-0372 (iroda)
Beiskolázási tájékoztató (9.osztály)
Kedves 8. osztályos diákok! Kedves szülők!
A 2022/23. tanév induló 9. osztályaival kapcsolatban a következő tájékoztatást adjuk
Az iskola címe: 3980 Sátoraljaújhely, Kazinczy u. 12.
Az iskola OM azonosítója: 201594
Tervezett induló osztályok 9. évfolyamon
Kódszám | Leírás |
0001 |
5 évfolyamos technikumi képzés, Gazdálkodás és menedzsment ágazat; választható idegen nyelv: angol; megszerezhező szakképesítés:
Felvételi pontszámítás: tanulmányi pontok, írásbeli felvételi és szóbeli elbeszélgetés alapján |
0002 |
5 évfolyamos technikumi képzés, Informatika és távközlés ágazat; oktatott idegen nyelv: angol; megszerezhető szakképesítés:
Felvételi pontszámítás: tanulmányi pontok, írásbeli felvételi és szóbeli elbeszélgetés alapján |
0003 |
4 évfolyamos gimnázium, oktatott idegen nyelvek: angol és német; emelt óraszámban tanított tárgyak: matematika, digitális kultúra, angol nyelv 9. évfolyamtól Gazdasági és pénzügyi ismeretek választható tantárgy illetve emelt Digitális kultúra Felvételi pontszámítás: tanulmányi pontok, írásbeli felvételi és szóbeli elbeszélgetés alapján |
0004 |
5 évfolyamos technikumi képzés, Oktatási ágazat; oktatott idegen nyelv: angol; megszerezhető szakképesítés:
Felvételi pontszámítás: tanulmányi pontok és szóbeli elbeszélgetés alapján |
- Ágazatok és szakok rövid leírása: Link
A 9. osztályba jelentkező diákoknál alkalmazott felvételi pontszámítási elvek (kivéve az oktatási ágazatot)
Szerzett pontok: | |
1. Központi írásbelin elérhető | max. 100 pont |
2. Szóbeli meghallgatáson elérhető | max. 50 pont |
Hozott pontok: | |
7. osztály év végi és a 8. osztály félévi eredmények a következő tárgyakból: magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv, informatika |
max. 50 pont |
Összesen: | 200 pont |
A diákok felvételi rangsorba állítása az Összes pontszám alapján történik.
Az oktatási ágazaton
Szerzett pontok: | |
Szóbeli meghallgatáson elérhető | max. 50 pont |
Hozott pontok: | |
7. osztály év végi és a 8. osztály félévi eredmények a következő tárgyakból: magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv, informatika |
max. 50 pont |
Összesen: | 100 pont |
A diákok felvételi rangsorba állítása az Összes pontszám alapján történik.
Felvételi tájékoztatónk: Link
A technikumi képzéssel kapcsolatos információk:
- A képzés ideje 5 év. A 4. év végén a közismereti tárgyakból (magyar, történelem, matematika) előrehozott érettségi, majd az 5. év végén szakmai vizsga a tervezett szakképesítésből és idegen nyelvi érettségi.
- Az 5. év végén letett szakmai vizsga emelt szintű érettséginek számít, így nem kell külön emelt szintű érettségit tenni a diáknak.
- A jó eredményt elérő diákok felvételi nélkül juthatnak be a szakirányú felsőoktatásba.
- Minden diáknak ösztöndíj
- 9-10. évfolyamon 10.000 Ft/fő/hó
- 11-13. évfolyamon (tanulmányi eredménytől függően) akár 70.000 Ft/fő/hó
- Sikeres szakmai vizsga esetén egyszeri pályakezdési juttatás: akár 360.000 Ft/fő lehet - tanulmányi eredménytől függően
- szociális helyzettől függő pályázati ösztöndíj 40.000 Ft/fő
Videós beiskolázási tájékoztatóink (2 részes)
Szakok bemutatkozó videói
Bár a képzés tartalma, iskolánk neve változhat, az általunk vallott pedagógiai és emberi értékek nem! A KERI továbbra is várja gyermekeiket!
Társoldalak
Csengetési rend
0. óra | 7:00 | - | 7:40 |
1. óra | 7:45 | - | 8:30 |
2. óra | 8:40 | - | 9:25 |
3. óra | 9:40 | - | 10:25 |
4. óra | 10:35 | - | 11:20 |
5. óra | 11:30 | - | 12:15 |
6. óra | 12:25 | - | 13:10 |
7. óra | 13:15 | - | 14:00 |
A délutáni órák | |||
8. óra | 14:15 | - | 14:55 |
9. óra | 15:00 | - | 15:40 |
10. óra | 15:45 | - | 16:25 |
11. óra | 16:30 | - | 17:10 |
12. óra | 17:15 | - | 17:55 |
13. óra | 18:00 | - | 18:40 |
14. óra | 18:45 | - | 19:25 |
© 2011-2025 Katolikuskeri.hu
Az oldal 0.028 másodperc alatt készült el 78 lekéréssel.
Memória használat: 482.42 kb
Verzió 1.0
Készítette: Tehetséges tanulóink 😊
Kiadás dátuma: 2019. 01. 01