Beiskolázás 9. évfolyamra
Főmenü

Alapítvány támogatása

Dátum: 2021. 04. 20 13:01:40 Szerző: nadori95

Kedves volt diákjaink, követők, ismerősök és ismeretlenek, akik kíváncsiak vagytok a KERI-ben zajló eseményekre, akik szíveteken viselitek iskolánk diákjainak sorsát!

 

20 évvel ezelőtt néhány KERI-s tanár úgy gondolta, hogy létrehoznak egy alapítványt, melynek kifejezett célja a KERI-s diákok tanulmányainak támogatása ösztöndíjakkal, támogatásokkal, és eszközbeszerzésekkel. Az elmúlt 20 évben több millió forintot költött az alapítvány a képzés tárgyi feltételeinek javítására, a diákok személyes támogatására.

Az idén több, mint 1.000.000 Ft-tal támogatta az alapítvány a jeles tanulókat, illetve, akik családjuk anyagi háttere miatt rászorultak. Tudjuk 10-15 ezer forint nem fogja varázsütésszerűen megváltoztatni sokat helyzetét, de most ennyi tellett… Az alapítványi bál, a karácsonyi sütivásár elmaradt, s vele együtt elmaradt az abból befolyó több 100.000 Ft-nyi bevétel is.

Éppen ezért kérünk mindenkit, aki megteheti támogassa a Sátoraljaújhelyi Közgazdasági Szakközépiskola Diákjaiért alapítványt! Támogassa adója 1%-kának felajánlásával, illetve támogassa bármilyen összeg felajánlásával, átutalásával.

Adományokat fogadunk az 1%-okból a 18437083-1-05 adószámra!

Egyszeri adományaikat utalják a 10402757-27500637-00000000 számlaszámra, vagy személyes adják át az iskola gazdasági irodájába (Támogatói jegy ellenében)!

„Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében,
ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert
„a jókedvű adakozót szereti Isten”
(2Kor, 9. 7)

Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium
© 2011-2024 Katolikuskeri.hu
Az oldal 0.05 másodperc alatt készült el 64 lekéréssel.
Memória használat: 476.27 kb
Katolikuskeri.hu
Verzió 1.0
Készítette: Tehetséges tanulóink 😊
Kiadás dátuma: 2019. 01. 01