Tisztelt Szülők!
Miután megtekintették a rangsort, engedjék meg, hogy segítsünk annak értelmezésében illetve értékelésében.
Amennyiben gyermekük a rangsorban az 1-34. sorszámon szerepel, úgy amennyiben az adott szakot jelölte meg első helyen a jelentkezési lapon, felvételt nyert.
Akkor sem kell kétségbeesniük, ha a sorszám magasabb mint 34, mert a sorban előttük állók között vannak olyanok is, akik más iskolába nyernek majd felvételt, illetve a mi iskolánkban egy első helyen megjelölt másik szakra vesszük majd fel, így a gyermekük a rangsorban előbbre sorolódik és felvételt nyer iskolánkba. Amennyiben ezzel kapcsolatban kérdése lenne, feltétlenül hívja az iskolát (tel.: 47/521-104)!
A jogszabály lehetővé teszi, hogy 2019. március 21-én és 22-én az általános iskolában módosítsák a tanulói adatlapon az középiskolák sorrendjét. Ha nem az iskolánkat írta első helyre, de szeretné, ekkor még változtathat!
Amennyiben az V. István Katolikus Szakgimnázium és Gimnáziumot jelölték meg első helyen, ne változtassanak a sorrenden akkor sem, ha más iskolában kedvezőbb helyen áll gyermeke.
Március 22-ig munkanapokon 13-15 óra között ügyeletet tartunk, ha kérdése lenne a módosítással vagy a rangsorral kapcsolatban (Tel.: 47/521-104).
Köszönjük Önöknek, hogy megtiszteltek bennünket bizalmunkkal, amikor gyermeküket iskolánkba irányították!
Kelt: Sátoraljaújhely, 2019. március 12.
Sebes Péter
igazgató
Szép Sikerek a XXVI. KIDS Országos Asztalitenisz Versenyen, Gödöllőn
Diákjaink ismét bebizonyították, hogy érdemes sportolni, korán kelni és messzire utazni, a hétvégi szabadidőt sem sajnálni, hiszen érmekkel tért haza minden versenyző. Leány és fiú csapatunk egyaránt bronzérmet szerzett, egyéniben Kocsmárszki Réka a 6., Török Tamás az előkelő 3.helyen végzett. A csapatot erősítették: Varga Tímea, Krizsán Kinga, Dobos Patrik és Palotás Péter.
Az eredményhez gratulálunk!
A lajtorja legmagasabb fokain - Keris diákok sikerei anyanyelvi versenyen
Nem véletlen a címben szereplő tájszó. Hasonló szavakkal, közmondásokkal, szólásokkal, szinonimákkal kapcsolatos játékos nyelvi feladatokat kellett megoldania a diákoknak a Petőfi Irodalmi Múzeum és az Anyanyelvápolók Szövetsége által szervezett "Anyanyelvi játékok - játékos anyanyelv" elnevezésű versenyen. A megmérettetésen évek óta jól szerepelnek diákjaink, s az idei év sem volt kivétel ez alól. Az írásbeli fordulók után a legjobb 12 közé két keris csapat is bejutott.
Szerencsen Gecse Istvánné tanárnő tanítványai (Komjáthy Zsófia és Szűcs Martin 12. a, valamint Szilágyi Szonja és Széll Dominik 10. c) a III. helyezést szerezték meg, míg a miskolci helyszínen Pongó Barbara tanítványai (Hlinyánszky Sára, Mahut Réka, Jánosi Boglárka, Vágó Blanka 11. a osztályosok) az első helyen végeztek. Utóbbiak ezzel a teljesítménnyel kiérdemelték, hogy a március 8-án Széphalomban megrendezésre kerülő döntőben bizonyítsanak.
Gratulálunk a csapatoknak a szép eredményekért, és sok sikert kívánunk a döntőben!
„SZÉP MAGYAR BESZÉD”
verseny iskolánkban;
Ebben a tanévben is a Magyar Kultúra Napjához igazítva rendeztük meg hagyományos iskolai válogató versenyünket, a Péchy Blanka színművésznő által kezdeményezett középiskolai verseny válogatójaként. Az éven 18 gimnáziumi és szakgimnáziumi diákunk vett részt a megmérettetésen, amelyen egy szabadon választott és egy kötelező szöveg értő, értelmező, pontos felolvasása volt a feladat. Igazgató úr megnyitója után hallgathattuk meg a versenyzőket. A zsűri elnöke Boross Sándor, a humán munkaközösség vezetője volt. Munkáját Pongó Barbara kolléganő és Fedor Lili Edit 12. D osztályos tanuló segítette. A szervező Gecse Istvánné tanárnő volt. Érdekes, tanulságos, jó szövegeket választottak diákjaink, s gazdagodhattak magyar nyelvi tudásban és szereplési rutinban is. A kategóriák 1-2. helyezettjei képviselik iskolánkat február 26-án a megyei fordulóban; gimnazistáink közül Nagy Gréta és Naár Boglárka 9. A osztályos tanulók, a szakgimnáziumi győztesek: Szilágyi Szonja 10. C és György Zsolt 11. C osztályos tanulók. Ők négyen vehetnek részt a megyei döntőben.
Eredmény
Gimnáziumi kategória:
Szakgimnázium kategória:
A magyar kultúra napját 1989-től ünnepeljük annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta le a Himnusz kéziratát Szatmárcsekén.
A "kultúra" szó a latin művelni (colere) igéből ered. Közös kultúrája összetart egy-egy csoportot s a kultúra a csoport változásaihoz alakulva változik.
Beépülnek új elemek, melyek szerves részévé válnak a kultúrának.
Így kerülnek szoftverfejlesztő diákjaink 10.30-kor kezdődő bemutatójukkal a nap rendezvénysorozatába.
Sikeres versfordító pályázat a Katolikus Keriben
A tavalyi évhez hasonlóan ismét szép eredmény született a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár, a Europe Direct Információs hálózat és a Szegedi Egyetem Germán Filológiai Intézete által meghirdetett „Európa Ifjú Költője” elnevezésű angol-magyar versfordító pályázaton.
A tanulók öt kortárs angol vers közül választhattak, fordításaikat Mesterházi Mónika költő, műfordító és Imreh András költő, író, műfordító értékelte.
A beküldött pályázatok értékelése után Szilágyi Szonja 10. C osztályos tanulónk teljesítményét különdíjjal jutalmazták.
Nagyon büszkék vagyunk Szonjára és hasonlóan szép eredményeket kívánunk a továbbiakban is!
KEDVES SZÜLŐK, VOLT DIÁKJAINK, BARÁTAINK, TÁMOGATÓINK!
Köszönjük a Keri bál iránti nagyszámú érdeklődést!
Mivel a belépők száma korlátozott, ezért kérjük, hogy minél előbb jelezzék részvételi szándékukat, hogy idén is együtt tölthessünk el egy vidám, tartalmas estét, melynek bevételével az intézményünkben folyó oktató, nevelő munkát támogatjuk!
Belépők igényelhetők iskolánk titkárságán a 47/521-055 telefonszámon, vagy iskoláink facebook oldalán, üzenet formájában.
Kedves Jelentkezők!
Iskolánkban 2019. január 19-én, délelőtt, 10 órától kerül sor a központi írásbeli felvételi lebonyolítására.
Az elért eredményekről február 7-ig küldünk értesítést.
Várunk Benneteket!