Beiskolázás 9. évfolyamra
Főmenü

Köszöntő

Kedves Diákok és Szülők!

Szeretettel köszöntöm Önöket a Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium oldalán!

A világban zajló változások folyamatos nyitottságot és alkalmazkodást kívánnak a diákoktól, ezért fontosnak tartjuk, hogy megszülessen bennük személyes fejlődésük igénye. Célunk az egész életen át tartó tanulás fontosságának tudatosítása, elfogadtatása. Nemcsak az oktatási rendszerben megszerzett ismeretekre érvényes ez az cél, hanem a kevésbé szabályozott keretek között (non-formális formában) megszerzett tudásra, illetve a mindennapi életben (informális formában) tanult ismeretek esetében is. Feladatunk diákjaink egyéni fejlődésének támogatása, a hátrányok csökkentése, megszüntetése és a tehetség kiteljesedésének segítése.

Intézményünk kiemelt feladatának tekinti a személyre szabott tanulási módszerek megismertetését és alkalmazását. Fontosnak tartjuk, hogy diákjaink tudjanak információkhoz jutni, legyen élmény számukra az új ismeret felkutatása, hasznosítása, és mindezt kritikusan gondolkodva és értékek mentén döntést hozva tegyék meg.

Különös érzékenységgel figyelünk tanulóink kudarcaira: igyekszünk őket felkészíteni és megerősíteni, hogy kudarcaikat is tanulási helyzetként tudják megélni, és újult erővel és lendülettel folytassák életüket.

A diákjainkkal eltöltött minőségi idő lehetővé teszi számunkra egymás értékeinek megismerését. Úgy gondoljuk, hogy minden tanulónk egy csiszolatlan gyémánt, amelyet az itt töltött évek alatt a nevelői munkánk és a kollégiumi közösségi élet formál.

Célunk, hogy az iskolánkból kikerülő tanulók érettségi után biztosan állják meg a helyüket a felsőoktatásban, a szakképzésben tanuló diákjaink pedig értékes szakemberekké váljanak, akikre a térség munkaadói számíthatnak.

Köszönöm, hogy megtisztelték iskolánkat érdeklődésükkel!

„Uram, nem tudjuk, hová mégy, hogyan ismerhetnénk az utat?” Jézus azt felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam.”
Jn 14,5-6

Sebes Péter igazgató

Intézményünk

Iskolánk hivatalos neve:
Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium
3980 Sátoraljaújhely,
Kazinczy u. 12.
Tel.: 47-521-104

Igazgató:
Sebes Péter

Iskolalelkészünk:
Galo Gábor

Római katolikus főesperes:
Kecskés Attila

Általános igazgatóhelyettes:
Szaláncziné Tamás Ilona

Szakmai igazgatóhelyettes:
Bihari Sándorné

E-mail cím: [email protected]

OM azonosító: 201594

Fenntartó:
Egri Főegyházmegye
3300 Eger, Széchenyi u. 1.

Az adatvédelmi feladatokat ellátó egyházmegyei adatvédelmi tisztviselő:
Dr. Kós Gergő
adatvédelmi tisztviselő
Email-cím:
[email protected]
[email protected]
Tel.: +36/30/776-0372 (iroda)

Regisztrált Tehetségpont logó

Pénziránytű Iskola logó

Cisco Networking Academy logó

ECDL/ICDL logó

Erasmus+ logó

Dátum: 2022. 03. 30 11:53:33 Szerző: nadori95

A Szünet Podcast 5. részét készítették el a Katolikus Keri sulirádiósai. Műsorunkban először most egy diákunkkal beszélgettünk, akit angliai tapasztalatairól kérdeztünk. Fogadjátok szeretettel az Aranyosi János, 12. A osztályos tanulóval készült beszélgetést. A műsor összeállításáért köszönet illeti Gyergyószegi Bence 12. C osztályos tanulónkat.

Dátum: 2022. 03. 21 15:23:30 Szerző: nadori95

Újabb KERIs diák egy tanulmányi verseny országos döntőjében!

A szakmát tanuló diákok nagy megmérettetése az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny. A Pénzügyi-számviteli ügyintéző képzésre járó diákjaink közül hatan próbáltak a verseny döntőjébe kerülni. Számítógépes könyvelésből és Elektronikus adóbevallásból kellett egy központi feladatsort megoldani legalább 70%-os teljesítménnyel.

Két diákunk: Maros Ferenc és Kálmán Luca dolgozatát tudtuk továbbküldeni.

A mai napon érkezett meg a Pénzügyminisztérium eredménylistája, mely szerint Maros Ferenc az ország legjobb 25, Pénzügyi-számviteli ügyintézői képzésre járó diákja között bizonyíthat tovább. Szívből gratulálunk Fecónak és a felkészítő tanároknak!

Dátum: 2022. 03. 21 15:18:33 Szerző: nadori95

Keris sikerek a megyei Szép Magyar Beszéd versenyen

Március elején Miskolcon rendezték meg a Szép Magyar Beszéd verseny megyei döntőjét. A versenyen iskolánk két tanulója is nagyon szépen szerepelt. Technikumi kategóriában Kaduk Zalán, 12. c osztályos tanuló első helyezést, gimnáziumi kategóriában pedig Nagy Gréta, 12. a osztályos diák harmadik helyezést ért el. Felkészítő tanáraik Mamrus Éva és Kosárkó László voltak. Iskolánkat a győri országos döntőn Kaduk Zalán fogja képviselni. Gratulálunk a szép eredményekhez!

Dátum: 2022. 03. 17 08:48:19 Szerző: nadori95

Fotókiállítás és díjátadó a Katolikus Keriben

A Keri Zöld Diákönkormányzata iskolai fotópályázatára két kategóriában 20 diák közel 40 fotója érkezett be. A legszebb fotókból kiállítás készült az iskola aulájában. A pályázat célja a figyelemfelhívás a teremtett világ értékeire, környezetünk védelmére, valamint a fiatal tehetségek megmutatása.

A „Közös kincsünk: a víz” kategória díjazottjai:
I. díj: Szabó Evelin, 11. B
II. díj: Erdei Gábor, 12. C
III. díj: Gyergyószegi Bence, 12. C

Az „Apró csodák” kategória díjazottjai:
I. díj: Espán Rebeka, 12. B
II. díj: Vályi Zsófia, 9. B
III. Érháti Virág, 10. B

Dátum: 2022. 03. 07 11:27:19 Szerző: nadori95

A felvételi vizsga utolsó eseményeként 2022. február 22-én kerülhetett sor az iskolánkba jelentkező nyolcadikosok szóbeli meghallgatására. A követelményeknek megfelelő tanulókat a hozott és az írásbeli felvételin, illetve szóbeli meghallgatáson szerzett pontszámok együttes összege alapján rangsoroltuk. (Kivéve az Oktatási ágazatra jelentkező diákokat, akiknek csak a hozott és a szóbeli vizsgán elért eredménye alapján történt a rangsorolás.)


Ideiglenes felvételi rangsor itt elérhető.

Tisztelt Szülők!

Miután megtekintették a rangsort, engedjék meg, hogy segítsünk annak értelmezésében illetve értékelésében.

Ebben a rangsorban minden, az adott képzésre jelentkező diák szerepel. Tehát, van olyan diák is, aki mindhárom osztályunkba jelentkezett, esetleg más iskolába is beadta a jelentkezését. Természetesen mindenkit csak egy osztályba vehetünk fel, s vannak, akik végül is nem a mi intézményünket választják. Ennek eredményeképpen előfordulhat, hogy bár az Ön gyermeke a 20. helyen szerepel, de a más osztályba, más iskolába jelentkező diákok miatt ő lesz majd a valós rangsorban a 6.

Amennyiben bizonytalan a felvételi sikerességét illetően, illetve ha bármilyen kérdése lenne, akkor feltétlenül hívja az iskolát (tel: 47/521-104)!

A jogszabály lehetővé teszi, hogy 2022. március 21-én és 22-én az általános iskolában módosítsák a tanulói adatlapon a középiskolák sorrendjét. Ha nem az iskolánkat írta első helyre, de mégis a mi intézményünket szeretné, ekkor még változtathat!

Amennyiben a Szent István Katolikus Technikum és Gimnáziumot jelölték meg első helyen, ne változtassanak a sorrenden akkor sem, ha más iskolában kedvezőbb helyen áll gyermeke.

Március 22-ig munkanapokon 8-14 óra között ügyeletet tartunk, ha kérdése lenne a módosítással vagy a rangsorral kapcsolatban (Tel.: 47/521-104).


A végleges felvételi jegyzéket a Hivatal állapítja meg. A felvételről és az elutasításról szóló döntést 2022.április 29-ig küldjük meg az érintettek részére.

Köszönjük Önöknek, hogy megtiszteltek bennünket bizalmunkkal, amikor gyermeküket iskolánkba irányították!

 

Részlet felvételi tájékoztatónkból:

A 9. osztályba jelentkező diákoknál alkalmazott felvételi pontszámítási elvek (kivéve az oktatási ágazatot)

Szerzett pontok:
1. Központi írásbelin elérhető max. 100 pont
2. Szóbeli meghallgatáson elérhető max. 50 pont
Hozott pontok:
7. osztály év végi és a 8. osztály félévi eredmények a következő tárgyakból:
magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv, informatika
max. 50 pont
Összesen: 200 pont

A diákok felvételi rangsorba állítása az Összes pontszám alapján történik.

Az oktatási ágazaton

Szerzett pontok:
Szóbeli meghallgatáson elérhető max. 50 pont
Hozott pontok:
7. osztály év végi és a 8. osztály félévi eredmények a következő tárgyakból:
magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv, informatika
max. 50 pont
Összesen: 100 pont

A diákok felvételi rangsorba állítása az Összes pontszám alapján történik.

Pontazonosság esetén a Szakmai programban meghatározottak, illetve a 20/2012. EMMI rendelet szerint járunk el.

...

Csengetési rend

0. óra 7:00 - 7:40
1. óra 7:45 - 8:30
2. óra 8:40 - 9:25
3. óra 9:40 - 10:25
4. óra 10:35 - 11:20
5. óra 11:30 - 12:15
6. óra 12:25 - 13:10
7. óra 13:15 - 14:00
A délutáni órák
8. óra 14:15 - 14:55
9. óra 15:00 - 15:40
10. óra 15:45 - 16:25
11. óra 16:30 - 17:10
12. óra 17:15 - 17:55
13. óra 18:00 - 18:40
14. óra 18:45 - 19:25

Pályázataink

Erasmus+ logó

 Nemzeti Tehetségprogram logója

Órarend

Aktuális órarend megtekintéshez kattitson az alábbi képre!

Mit kinál iskolánk?

• egyedi hangulatot, rendezettséget,
• szép és tiszta környezet,
• egyediek és újszerűek pedagógiai programjaink,
• közösségi programokat,
• iskolaotthonos programot,
• mozgásterápiát,
• nyugodt körülményeket a tanuláshoz,

Tovább!

Elérhetőségünk

Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium

H-3980 Sátoraljaújhely, Kazinczy u. 12.
(+36-47)521-104
(+36-47)521-055
info [kukac] katolikuskeri.hu
Postai cím: H-3981 Sátoraljaújhely, Pf. 43.

Honlap: www.katolikuskeri.hu

Intézményvezető: Sebes Péter

Írjon online!

Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium
© 2011-2024 Katolikuskeri.hu
Az oldal 0.075 másodperc alatt készült el 82 lekéréssel.
Memória használat: 477.11 kb
Katolikuskeri.hu
Verzió 1.0
Készítette: Tehetséges tanulóink 😊
Kiadás dátuma: 2019. 01. 01