20 évvel ezelőtt néhány KERI-s tanár úgy gondolta, hogy létrehoznak egy alapítványt, melynek kifejezett célja a KERI-s diákok tanulmányainak támogatása ösztöndíjakkal, támogatásokkal, és eszközbeszerzésekkel. Az elmúlt 20 évben több millió forintot költött az alapítvány a képzés tárgyi feltételeinek javítására, a diákok személyes támogatására.
Az idén több, mint 1.000.000 Ft-tal támogatta az alapítvány a jeles tanulókat, illetve, akik családjuk anyagi háttere miatt rászorultak. Tudjuk 10-15 ezer forint nem fogja varázsütésszerűen megváltoztatni sokat helyzetét, de most ennyi tellett… Az alapítványi bál, a karácsonyi sütivásár elmaradt, s vele együtt elmaradt az abból befolyó több 100.000 Ft-nyi bevétel is.
Éppen ezért kérünk mindenkit, aki megteheti támogassa a Sátoraljaújhelyi Közgazdasági Szakközépiskola Diákjaiért alapítványt! Támogassa adója 1%-kának felajánlásával, illetve támogassa bármilyen összeg felajánlásával, átutalásával.
Adományokat fogadunk az 1%-okból a 18437083-1-05 adószámra!
Egyszeri adományaikat utalják a 10402757-27500637-00000000 számlaszámra, vagy személyes adják át az iskola gazdasági irodájába (Támogatói jegy ellenében)!
„Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében,
ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert
„a jókedvű adakozót szereti Isten”
(2Kor, 9. 7)
A váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola és Hallgatói Önkormányzatának 2021 januárjában kiírt közös fotópályázatán Deák Annamária, iskolánk 12. a osztályos tanulója a szabadon választott kategóriában Az elmúlás füstje című képével második helyezést ért el.
Gratulálunk a nagyon szép eredményhez és további sikereket kívánunk!
![]() |
![]() |
![]() |

A felvételi vizsga utolsó eseményeként 2021. február 23-án a járványhelyzet miatt nem kerülhetett sor az iskolánkba jelentkező nyolcadikosok szóbeli meghallgatására. Annak érdekében, hogy megismerhessük az intézményünkbe jelentkező diákokat motivációs levél formájában pótoltuk az elmaradt beszélgetést. Ezúton is köszönjük a bemutatkozó leveleket, melyek alapján megismerhettük a jelentkező motiváltságát, céltudatos szakirány választását.
A követelményeknek megfelelő tanulókat a hozott és a felvételi vizsgán szerzett pontszámok együttes összege alapján rangsoroltuk.
Ideiglenes felvételi rangsor itt elérhető.
Tisztelt Szülők!
Miután megtekintették a rangsort, engedjék meg, hogy segítsünk annak értelmezésében illetve értékelésében.
Ebben a rangsorban minden, az adott képzésre jelentkező diák szerepel. Tehát, van olyan diák is, aki mindhárom osztályunkba jelentkezett, esetleg más iskolába is beadta a jelentkezését. Természetesen mindenkit csak egy osztályba vehetünk fel, s vannak, akik végül is nem a mi intézményünket választják. Ennek eredményeképpen előfordulhat, hogy bár az Ön gyermeke a 20. helyen szerepel, de a más osztályba, más iskolába jelentkező diákok miatt ő lesz majd a valós rangsorban a 6.
Amennyiben bizonytalan a felvételi sikerességét illetően, illetve ha bármilyen kérdése lenne, akkor feltétlenül hívja az iskolát (tel: 47/521-104)!
A jogszabály lehetővé teszi, hogy 2021. március 23-án és 24-én az általános iskolában módosítsák a tanulói adatlapon a középiskolák sorrendjét. Ha nem az iskolánkat írta első helyre, de mégis a mi intézményünket szeretné, ekkor még változtathat!
Amennyiben a Szent István Katolikus Technikum és Gimnáziumot jelölték meg első helyen, ne változtassanak a sorrenden akkor sem, ha más iskolában kedvezőbb helyen áll gyermeke.
Március 22-ig munkanapokon 8-14 óra között ügyeletet tartunk, ha kérdése lenne a módosítással vagy a rangsorral kapcsolatban (Tel.: 47/521-104).
A végleges felvételi jegyzéket a Hivatal állapítja meg. A felvételről és az elutasításról szóló döntést 2021.április 30-ig küldjük meg az érintettek részére.
Köszönjük Önöknek, hogy megtiszteltek bennünket bizalmunkkal, amikor gyermeküket iskolánkba irányították!

Iskolánk ebben a tanévben is csatlakozott a „Pénz7” rendezvénysorozathoz.
Már hetedik alkalommal, Európa szerte több országban egy időben zajló program célja, hogy bővítse a pénzügyek iránt érdeklődő diákok ismereteit, és felhívja a figyelmüket a mindennapi pénzügyi tudatosságra.
Idén március 1- 5. között megrendezésre kerülő események témája: „Tudatos pénzkezelés a családban- Családi költségvetés!".
A KERI diákjai 9-14. osztályig járják körbe a felelős pénzügyi döntéshez szükséges ismereteket. A digitális oktatás sajátosságait figyelembe véve alakítottuk ki a tanórák tematikáját. Oktatófilmek megtekintésével, családi költségvetés összeállításával bővítettük a diákok ismereteit és hívtuk fel a figyelmüket a tudatos gazdálkodás fontosságára.
