Tartalmas napokat tudhatnak maguk mögött a Katolikus Keri prágai Erasmus + programjában részt vevő diákok. A fiatalok megismerkedhettek a munkahelyekkel és a cseh főváros szépségeit is felfedezhették. A napokban folytatódik a munka az M2C informatikai vállalatnál és az Igice Egyesület magyar óvodájában. Reméljük, kitart a jó idő és tovább gyönyörködhetünk Prága nevezetességeiben is.
Március 20-án ismét megszerveztük iskolánkban a Humán szakmai napot. A program a történelem és a magyar irodalom tantárgyi versenyek eredményhirdetésével kezdődött. Az azt követő szünetben tehetséges diákjaink mutatkoztak be. Székely Máté és Krivszkij Sándor színvonalas zongora és gitárjátékával szórakoztatta a hallgatóságot.
Délután az osztályok csapatai hat területet felölelő műveltségi versenyen mérték össze tudásukat. A csapatokat történelmi, irodalmi, játékos anyanyelvi, szókincsfejlesztő, művészeti és hagyományőrző interaktív feladatok várták. A rendezvény alatt az érdeklődők olvasgathatták a versíró pályázatunkra érkezett pályaműveket.
A műveltségi verseny, valamint a versíró pályázat eredményhirdetésére 2024.03.27-én kerül sor.
Köszönöm szépen a rendezvényünk megszervezésében és lebonyolításában nyújtott segítséget az iskolavezetésnek, kollégáimnak, diákjainknak, a stúdiósoknak és a fotósoknak.
Reméljük, hogy jövőre is ilyen jó hangulatú, eredményes szakmai napot tudunk szervezni!
Boross Sándor
munkaközösség-vezető
„Az Úré a föld és mind, ami betölti, a földkerekség és minden lakója.” (Zsolt 24,1)
Március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén iskolánkban a Teremtésvédelem napjára emlékezünk. Ennek előkészületeként március 24-én, hétfőn, hagyományainkhoz híven fát ültettünk, kifejezve felelősségünket a teremtett világ iránt. Ne feledd: a teremtett világ védelme mindannyiunk felelőssége!
A felvételi vizsga utolsó eseményeként 2025. március 3-én került sor az iskolánkba jelentkező nyolcadikosok szóbeli meghallgatására. A követelményeknek megfelelő tanulókat a hozott és az írásbeli felvételin, illetve szóbeli meghallgatáson szerzett pontszámok együttes összege alapján rangsoroltuk.
Ideiglenes felvételi rangsor itt elérhető.
Tisztelt Szülők!
Miután megtekintették a rangsort, engedjék meg, hogy segítsünk annak értelmezésében illetve értékelésében.
Ebben a rangsorban minden, az adott képzésre jelentkező diák szerepel. Tehát, van olyan diák is, aki mindhárom osztályunkba jelentkezett, esetleg más iskolába is beadta a jelentkezését. Természetesen mindenkit csak egy osztályba vehetünk fel, s vannak, akik végül is nem a mi intézményünket választják. Ennek eredményeképpen például előfordulhat, hogy bár az Ön gyermeke a 30. helyen szerepel, de a más osztályba, más iskolába jelentkező diákok miatt ő lesz majd a valós rangsorban a 6.
Amennyiben bizonytalan a felvételi sikerességét illetően, illetve ha bármilyen kérdése lenne, akkor feltétlenül hívja az iskolát (tel: 47/521-104)!
A jogszabály lehetővé teszi, hogy 2025. március 25-27. között az általános iskolában módosítsák a tanulói adatlapon a középiskolák sorrendjét. Ha nem az iskolánkat írta első helyre, de mégis a mi intézményünket szeretné, ekkor még változtathat!
Amennyiben a Szent István Katolikus Technikum és Gimnáziumot jelölték meg első helyen, ne változtassanak a sorrenden akkor sem, ha más iskolában kedvezőbb helyen áll gyermeke.
Március 27-ig munkanapokon 8-14 óra között ügyeletet tartunk, ha kérdése lenne a módosítással vagy a rangsorral kapcsolatban (tel.: 47/521-104).
A végleges felvételi jegyzéket az Oktatási Hivatal állapítja meg. A felvételről és az elutasításról szóló döntést 2025. május 5-ig küldjük meg az érintettek részére.
Köszönjük Önöknek, hogy megtiszteltek bennünket bizalmunkkal, amikor gyermeküket iskolánkba irányították!
Részlet felvételi tájékoztatónkból:
A 9. osztályba jelentkező diákoknál alkalmazott felvételi pontszámítási elvek (kivéve az oktatási ágazatot)
Szerzett pontok: | |
1. Központi írásbelin elérhető | max. 100 pont |
2. Szóbeli meghallgatáson elérhető | max. 50 pont |
Hozott pontok: | |
7. osztály év végi és a 8. osztály félévi eredmények a következő tantárgyakból: magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv, informatika | max. 50 pont |
Összesen: | 200 pont |
A diákok felvételi rangsorba állítása az Összes pontszám alapján történik.
Pontazonosság esetén a Szakmai programban meghatározottak, illetve a 20/2012. EMMI rendelet szerint járunk el.
...Ebben a tanévben a 11. B osztály nyerte el a Szent István osztály díjat a Keriben. Gratulálunk az osztálynak ehhez a nagyszerű elismeréshez, melyet aktív közösségi munkájukkal és a versenyeken elért kiemelkedő eredményekkel érdemelték ki.
A Pénz7 változatos programokkal és sok-sok új ismerettel gazdagította a KERI diákjait. Pénzügyi foglalkozásokat tartottunk, bankjegy-és érmekiállítást tekinthettek meg az érdeklődők, emellett tőzsdeversenyen és pénzügyi kvíz versenyen merhették össze tudásukat. Gratulálunk a díjazottaknak!