Beiskolázás 9. évfolyamra
Főmenü

Ideiglenes felvételi rangsor 2021

Dátum: 2021. 03. 10 14:49:48 Szerző: nadori95

A felvételi vizsga utolsó eseményeként 2021. február 23-án a járványhelyzet miatt nem kerülhetett sor az iskolánkba jelentkező nyolcadikosok szóbeli meghallgatására. Annak érdekében, hogy megismerhessük az intézményünkbe jelentkező diákokat motivációs levél formájában pótoltuk az elmaradt beszélgetést. Ezúton is köszönjük a bemutatkozó leveleket, melyek alapján megismerhettük a jelentkező motiváltságát, céltudatos szakirány választását.

A követelményeknek megfelelő tanulókat a hozott és a felvételi vizsgán szerzett pontszámok együttes összege alapján rangsoroltuk.

 

Ideiglenes felvételi rangsor itt elérhető.

 

Tisztelt Szülők!

Miután megtekintették a rangsort, engedjék meg, hogy segítsünk annak értelmezésében illetve értékelésében.

Ebben a rangsorban minden, az adott képzésre jelentkező diák szerepel. Tehát, van olyan diák is, aki mindhárom osztályunkba jelentkezett, esetleg más iskolába is beadta a jelentkezését. Természetesen mindenkit csak egy osztályba vehetünk fel, s vannak, akik végül is nem a mi intézményünket választják. Ennek eredményeképpen előfordulhat, hogy bár az Ön gyermeke a 20. helyen szerepel, de a más osztályba, más iskolába jelentkező diákok miatt ő lesz majd a valós rangsorban a 6. 

Amennyiben bizonytalan a felvételi sikerességét illetően, illetve ha bármilyen kérdése lenne, akkor feltétlenül hívja az iskolát (tel: 47/521-104)!

A jogszabály lehetővé teszi, hogy 2021. március 23-án és 24-én az általános iskolában módosítsák a tanulói adatlapon a középiskolák sorrendjét. Ha nem az iskolánkat írta első helyre, de mégis a mi intézményünket szeretné, ekkor még változtathat!

Amennyiben a Szent István Katolikus Technikum és Gimnáziumot jelölték meg első helyen, ne változtassanak a sorrenden akkor sem, ha más iskolában kedvezőbb helyen áll gyermeke.

Március 22-ig munkanapokon 8-14 óra között ügyeletet tartunk, ha kérdése lenne a módosítással vagy a rangsorral kapcsolatban (Tel.: 47/521-104).

 

A végleges felvételi jegyzéket a Hivatal állapítja meg. A felvételről és az elutasításról szóló döntést 2021.április 30-ig küldjük meg az érintettek részére.

 

Köszönjük Önöknek, hogy megtiszteltek bennünket bizalmunkkal, amikor gyermeküket iskolánkba irányították!

Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium
© 2011-2024 Katolikuskeri.hu
Az oldal 0.032 másodperc alatt készült el 64 lekéréssel.
Memória használat: 473.63 kb
Katolikuskeri.hu
Verzió 1.0
Készítette: Tehetséges tanulóink 😊
Kiadás dátuma: 2019. 01. 01