Fábrik Gergő 6.osztályos diákunk országos döntőbe jutott a Dugonics András Matematika Versenyen, amelyet áprilisban rendeznek Piliscsabán.Felkészítő tanárai Fábrikné Király Klára és Szakál Miklós. Gratulálunk!

7. KIDS Országos Sakkverseny
2020. február 29.
Második alkalommal rendezhette meg az V. István Katolikus Szakgimnázium és Gimnázium, Árpád-házi Szent Margit Általános Iskola, Óvoda a Katolikus Iskolák Diák Sportszövetsége (KIDS) sakkversenyének országos döntőjét. A helyszínt ismét a Keri patinás aulája adta. A versenyre Kecskemétről, Budapestről, Mezőkövesdről, Miskolcról, Sárospatakról érkeztek versenyzők. Kilenc intézmény 56 tanulója nevezett hat korcsoportban. A rendezvény megnyitásán köszöntőt mondott Sebes Péter igazgató és Dr. Rózsahegyi Ferenc, városunk jegyzője. Ezt követően verssel, pomponos műsorral köszöntötték iskolánk tanulói a résztvevőket. A verseny lebonyolításának rendjét, szabályait Galkó Tibor, a Megyei Sakkszövetség főtitkára ismertette. A küzdelmek svájci rendszerben, illetve körmérkőzés formájában zajlottak. A versenyt Bereczky Judit, a KIDS főtitkára értékelte és zárta. Az első 3 helyezett érmet, 4-6 helyezettek oklevelet vehetett át Sebes Péter igazgató úrtól. A rendezvény végén minden versenyző diák és kísérő kis ajándékot kapott. Szeretnénk megköszönni az önkormányzat támogatását, a pedagógusoknak és versenyzők segítő szüleinek pedig a lebonyolításban nyújtott segítséget.
A rendezvényt sportszerű küzdelmek, izgalmas végjátékok tették emlékezetessé, melyben a gyerekek és felnőttek egyaránt jól érezték magukat.
Iskolánk tanulói az alábbi eredményeket érték el:
1.h.: Frankó Csenge (IV.Kcs.), Özel Szamira (V.Kcs.), Petercsák Dominik (VI.Kcs.)
2.h.: Bodnár Bánk Miklós (I.Kcs.), Szakszon Hanna (III.Kcs.), Újlaki Ágota (IV.Kcs.), Tóth Bence Péter (V.Kcs.)
3.h.: Czipóth Dániel Ádám (II.Kcs.), Juhász Viktória (III.Kcs.), Kassai Csaba (III.Kcs), Kósa Norbert (IV.Kcs.), Hadari Dávid (V.Kcs.)
4.h.: Kassai Eszter (II.Kcs.), Klubert Bálint (V.Kcs.)
5.h.: Szakszon János (I.Kcs.), Lázár Ivett (II.Kcs.), Nagy Erik (III.Kcs.)
6.h.: Bodnár Bodza (II.Kcs.), Czipóth Arnold Krisztián (III.Kcs.)
7.h.: Pejsa Tímea (II.Kcs.)
8.h.: Tóth Marcell (III.Kcs.)
Gratulálunk minden résztvevőnek az elért eredményéhez!

A KULTÚRHÁZAK ÉJJEL- NAPPAL rendezvényprogram keretében a 2. osztályosok a Kossuth Lajos Művelődési Központban jártak, ahol az egészségmegőrzés jegyében szerveztek zenés gyermektornát.Köszönjük a meghívást és a lehetőséget, hogy részt vehettünk a programon!

2020 Február 14-én rendezték Miskolcon a Curie Matematika Verseny területi döntőjét. Iskolánk tanulói szép sikereket értek el.
5. osztály Első hely: Szegedi Hanga
5. osztály Ötödik hely: Nezáczki Áron
5. osztály Hetedik hely: Ignáth Gréta
6. osztály Harmadik hely: Fábrik Gergő
7. osztály Ötödik hely: Géczy Márk
8. osztály Ötödik hely: Rácz Dorina
A felkészítő tanárok Fábrikné Király Klára és Szakál Miklós.
Eredményeikhez Gratulálunk!

Fekete István születésének 120. évfordulója alkalmából a Városi Könyvtár foglalkozásán vettek részt a 3. osztályosok, ahol az író életével,munkásságával és műveivel ismerkedtek.

Elérhető felhasználók
Vendég: 0
Rejtett: 0
Tag: 0
Online felhasználók:
Nemzeti Tehetség Program

Digitális témahét 2023

Pénz7

Határtalanul!

2019. májusában hetedikes diákjaink Erdélyben jártak a Határtalanul! program keretében.
Fotógalériánk megtekinthető az alábbi linken
Bethlen Gábor Alapkezelő

Csengetési rend
(0. óra 7:10 — 7:55)
1. 7:45 — 8:30
2. 8:40 — 9:25
3. 9:40 — 10:25
4. 10:35 — 11:20
5. 11:30 — 12:15
6. 12:25 — 13:10
7. 13:15 — 14:00
8. 15:00 — 15:45
9. 16:00 — 16:45
Társoldalak
ALAPÍTVÁNYUNK
KATOLIKUS OKTATÁSÉRT ALAPÍTVÁNY
Kérjük, támogassa oktatási, nevelési céljainkat személyi jövedelem adója 1%-ának felajánlásával!
18406463-1-05
© 2011-2025 Katolikuskeri.hu
Készítették: Tehetséges tanulóink 😊





