Iskolánk, az Árpád-házi Szent Margit Katolikus Általános Iskola, sikeresen elnyerte a Nemzeti Tehetség Program támogatását (NTP-TEHETSEG-24-0218) a „Digitális (újra)teremtés” című tehetséggondozó program megvalósításához!
A projekt célja, hogy 4-5. osztályos, kiemelkedően tehetséges diákjainkat támogassuk kreatív képességeik fejlesztésében, miközben a digitális kultúra, a Biblia tanításai és az interaktív tanulás izgalmas eszközeit ötvözzük.
A program részeként egy tartalmas napot töltöttünk Vizsolyban. Megcsodáltuk az eredeti Károli-bibliát, és testközelből ismerkedtünk meg a méhek világával Méhes Gergő méhészetében. A gyerekeket lenyűgözték a történelmi és természettudományos érdekességek, és rengeteg kérdéssel készültek mindkét helyszínen. Köszönjük a vendéglátóknak az élménydús és inspiráló fogadtatást – a nap valódi tudás- és élményforrás lett!
Váci tanulmányi táborunk is a program részeként valósult meg. A háromnapos szakmai program célja az volt, hogy a 10–12 éves tehetséges tanulóink digitális készségei, kreativitása és együttműködési képességei komplex, interdiszciplináris módon fejlődjenek – bibliai, irodalmi és technológiai tartalmak összekapcsolásával. Fantasztikus három napot töltöttünk a váci Piarista Kilátó Központban a „Használd okosan – avagy építsd fel a jövő iskoláját és munkahelyét!” című foglalkozássorozat keretében. A táborban 12 tanuló és 2 pedagógus vett részt, és közösen fedeztük fel a digitális világ és a robotika izgalmas lehetőségeit. Olyan környezetben tanulhattunk és alkothattunk, ahol a jövő kompetenciáihoz szükséges tudás nemcsak élményszerűen, hanem gyakorlatban is megszerezhető volt. A Kilátó szakértőinek – Glied Helgának és Flieber Ádámnak - a segítségével saját projekteken dolgoztunk, csapatban gondolkodtunk, kreatív ötleteket valósítottunk meg – és közben megtapasztaltuk, hogy a digitális tudás valódi eszköz lehet az önkifejezésre és a jövőnk alakítására. A tábor részeként nyomozós városi sétán is részt vettünk: barangoltunk a Duna-parton, megismertük Vác történetét és nevezetességeit, majd idegenvezető segítségével megtekintettük a Püspöki Palotát és a lenyűgöző Váci Székesegyházat, melynek tornyából csodálatos panoráma tárult elénk – innen láthattuk az egész várost és környékét madártávlatból. Hálásan köszönjük a lehetőséget, a szakmai támogatást és a vendéglátást – élményekkel, tudással és sok-sok inspirációval tértünk haza! Lukácsné Halász Gabriella és Ignécziné Bodnár Klára
#DigitálisTeremtés #NemzetiTehetségProgram #Innováció #ÁrpádháziSzentMargitIskola
#piaristakilátó #tanulmányitábor #digitáliskészségek #robotika #városnézés #vác #tehetséggondozás #jövőiskolája #ntptehetség240218
A program közben készített videók megtekinthetők az alábbi youtube linkeken.
.jpg)
...
Az Árpád-házi Szent Margit Katolikus Általános Iskola 7. osztályos tanulói a Határtalanul program segítségével erdélyi osztálykiránduláson vettek részt május 19-23 között. A pályázat mottója: "Erdély a mi hazánk is, az ott élők a honfitársaink!" Ennek szellemében találkoztunk erdélyi diákokkal, megismertük egymás táncait, kultúráját. Közös vetélkedőn és focimeccsen szerepeltünk, szorosra fűzve barátságunkat. A nap folyamán megtapasztaltuk vendéglátóink szeretetét, kedvességét. Kirándultunk nevezetes erdélyi helyszíneken (Gyilkos-tó, Békás-szoros, Korond, Parajd...). Farkaslakán megkoszorúztuk Tamási Áron síremlékét, Marosvásárhelyen a Bolyai szoborcsoportot. Többek között meglátogattuk a Lázár-kastélyt Gyergyószárhegyen, a Kultúrpalotát Marosvásárhelyen, taplászmester bemutatóján vettünk részt Korondon. Diákjaink élményekben gazdagon és új barátságokkal tértek haza. Köszönjük a Határtalanul program támogatását!


Elérhető felhasználók
Vendég: 0
Rejtett: 0
Tag: 0
Online felhasználók:
Nemzeti Tehetség Program

Digitális témahét 2023

ProSuli

Pénz7

Határtalanul!

2019. májusában hetedikes diákjaink Erdélyben jártak a Határtalanul! program keretében.
Fotógalériánk megtekinthető az alábbi linken
Bethlen Gábor Alapkezelő

Csengetési rend
(0. óra 7:10 — 7:55)
1. 7:45 — 8:30
2. 8:40 — 9:25
3. 9:40 — 10:25
4. 10:35 — 11:20
5. 11:30 — 12:15
6. 12:25 — 13:10
7. 13:15 — 14:00
8. 15:00 — 15:45
9. 16:00 — 16:45
Társoldalak
ALAPÍTVÁNYUNK
KATOLIKUS OKTATÁSÉRT ALAPÍTVÁNY
Kérjük, támogassa oktatási, nevelési céljainkat személyi jövedelem adója 1%-ának felajánlásával!
18406463-1-05
• egyedi hangulatot, rendezettséget,
• szép és tiszta környezet,
• egyediek és újszerűek pedagógiai programjaink,
• közösségi programokat,
• iskolaotthonos programot,
• mozgásterápiát,
• nyugodt körülményeket a tanuláshoz,
Árpád-házi Szent Margit Általános Iskola
H-3980 Sátoraljaújhely, József Attila u. 1.
(+36-47)521-296
szmisk [kukac] gmail.com
Postai cím: H-3981 Sátoraljaújhely, Pf. 43.
Honlap: www.katolikuskeri.hu
Tagintézményvezető: Fábrikné Király Klára
© 2011-2026 Katolikuskeri.hu
Készítették: Tehetséges tanulóink 😊












