Főmenü
Dátum: 2021. 10. 16 13:30:15 Szerző: lut

2021. október 18-án „Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért” a Világ egységéért és békéjéért. A kezdeményezés keresztény közösségektől, Venezuelából indult. Az ihletője a Szent Pió atyától származó idézet, amely szerint „ha egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért, akkor a világ meg fog változni”

A Szent István Rádió és Televízió ezen a napon 10.00 órától negyedik alkalommal élőben közvetíti a hallgatók felé a gyermekek imáját.

Idén a Zemplénben működő, az Egri Főegyházmegye fennhatósága alá tartozó köznevelési intézményeket hívják az eseményre, a sátoraljaújhelyi Szent István király templomba, így iskolánk tanulói is részt vesznek benne.  A közvetítés élőben követhető lesz a Szent István Televízió youtube csatornáján, illetve iskolánk és plébániánk facebook oldalain.

Dátum: 2021. 10. 16 13:24:04 Szerző: lut

A pénzügyi-logikai-matematikai tehetségműhelyünk diákjai újabb külső programon vettek részt. Múzeumlátogatás (koncentráció más műveltségterületekkel), tájékozódás, remek ebéd. Fő programunk pedig az OTP Bank Oktatási Központjában volt, ahol pénzügyi tréningen vettünk részt. A program a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósul meg.

 

Dátum: 2021. 10. 16 13:12:14 Szerző: lut

"Édes Szűzanyám, csillogó koronád fényéből egy csöpp fényt sugallj reám." A negyedikesekkel papjainkért imádkoztunk rózsafüzért.

Dátum: 2021. 10. 16 13:09:23 Szerző: lut

A hatodikosokkal a haldoklókért és a tisztítótűzben szenvedőkért imádkoztunk rózsafüzért október 13-án. Ezen a napon a Fatimai Szűz tiszteletére engesztelő rózsafüzér és szentségimádás is volt templomunkban. A kihelyezett Oltáriszentség előtt imádkozhattunk Egyházközségünk híveivel. Felemelő élmény volt!

 

Dátum: 2021. 10. 16 13:06:54 Szerző: lut

Iskolán 3. osztályos diákjai élvezetes könyvtári foglalkozáson jártak a Városi Könyvtárban. A téma még mindig a Népmese Napja volt. Köszönjük a könyvtáros nénik segítő támogatását!

 

Elérhető felhasználók

Nemzeti Tehetség Program

 

 

 

 

Digitális témahét 2023

Kézilabda TAO 25/26 SFP program

Kézilabda TAO 24/25 SFP program

Pénz7

Bethlen Gábor Alapkezelő

Csengetési rend

(0. óra 7:10 — 7:55)

1. 7:45 — 8:30

2. 8:40 — 9:25

3. 9:40 — 10:25

4. 10:35 — 11:20

5. 11:30 — 12:15

6. 12:25 — 13:10

7. 13:15 — 14:00

8. 15:00 — 15:45

9. 16:00 — 16:45

ALAPÍTVÁNYUNK

KATOLIKUS OKTATÁSÉRT ALAPÍTVÁNY

Kérjük, támogassa oktatási, nevelési céljainkat személyi jövedelem adója 1%-ának felajánlásával!

18406463-1-05

Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium
© 2011-2025 Katolikuskeri.hu
Készítették: Tehetséges tanulóink 😊