Főmenü

Te Deum és tanévzáró Gyöngyösön

Dátum: 2021. 06. 18 19:22:24 Szerző: lut
Tanévzáró Gyöngyösön
2021. június 9-én iskolánk képviselői részt vettek az Egri Főegyházmegye Te Deum hálaadó szentmiséjén, Gyöngyösön. A tanévzáró ünnepségen kitüntetést adtak át az Egri Főegyházmegye fenntartásában működő intézményekben kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákoknak és közösségeknek. Az Árpád-házi Szent Margit Katolikus Általános Iskola diákjai közül Érseki Dicséretben részesült Géczy Márk 8. osztályos tanuló, aki tanulmányi eredményével, magatartásával és hitéletével példaképül szolgál társai számára. Szeretettel gratulálunk és Isten oltalmazó szeretetét kívánjuk számára a továbbiakban is!
"A család, Istentől rendelt közösség" című vers- és novellaíró pályázat eredményhirdetésére is sor került az érseki tanévzáró szentmisén. Négy kategóriában 12 oklevelet adott át Érsek Atya, két korcsoportban.
A díjazottak között volt Fábrik Gergő, 7. osztályos tanuló, aki 2. helyezést ért el „A család szerepe életemben és hitem fejlődésében” című novellájával a 10-14 évesek korcsoportjában. Szívből gratulálunk!
A pályázat célja az volt, hogy a fiatalok a szépirodalom eszközeivel bemutassák, mit jelent számukra a kis család, melybe beleszülettek, és hogyan élik meg a kereszténység nagy családjához való tartozást.
Dicséret illeti még iskolánk 10 tanulóját, akik szintén részt vettek a pályázaton. Berta Tifani Natasát, Fehér Kincsőt, Jackánics Hangát, Jósvai Laurát, Kassai Esztert, Némethy Mátyást, Pintér Melindát, Szabó Larát, Szegedi Hangát és Sulykovszki Kevint. Valamennyien jutalomban részesültek az Egri Főegyházmegyétől, melyet ezúton is köszönünk. Köszönjük a Kedves Szülőknek, hogy támogatták gyermekeiket, és a pedagógusoknak, akik a pandémia alatt, az online oktatás keretei között is bíztatták és segítették a diákokat.
 
Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium
© 2011-2024 Katolikuskeri.hu
Az oldal 0.014 másodperc alatt készült el 26 lekéréssel.
Memória használat: 475.63 kb
Katolikuskeri.hu
Verzió 1.0
Készítette: Tehetséges tanulóink 😊
Kiadás dátuma: 2019. 01. 01