Gyergyószentmiklóson jártak a Keri diákjai - 2017.03.21

 

Pályázatunk (HAT-16-02-0035) az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Határtalanul! program keretében hirdetett nyertes pályázata.

Címe: Gyergyó és Zemplén természeti kincsei - diákszemmel

A Határtalanul pályázat segítségével 22 diák 3 tanár kíséretében eljutott Székelyföldre március közepén. Érdekes volt megismerni ezt a tőlünk távol eső területet, s ennek természeti szépségeit. A Batthyány Ignác Technikai Kollégium tanárai és diákjai mutatták meg nekünk Gyergyószentmiklóst és a környékén lévő csodákat.

Többek között láttuk a befagyott Gyilkos-tavat, a Békás-szorost, ahol a hideg miatt még kevés turista volt, és így zavartalanul megcsodálhattuk szépségét.

Különböző borvizeket (ásványvizeket) kóstolhattunk Borszéken, s a Szent Anna-tó partján még medve nyomokat is felfedeztünk.

Nemcsak a természet szépségei nyűgöztek le minket, hiszen jártunk a Tarisznyás Márton Múzeumban, s az Örmény Katolikus Templomban is Gyergyószentmiklóson, valamint Csíksomlyón és Gyergyóditrón is megnéztük a katolikus templomot.

Az erdélyi diákok mindenhol érdekes tudnivalókkal színesítették a látogatást. Reméljük, jövőre ismét eljutnak a keris diákok Gyergyóba.

Ruzsinszki Beáta – a projektben résztvevő pedagógus


Válogatás a látogatáson készült fotókból