a költészetnapi szavalóversenyről - 2014.04.28

 

2014. április 23-án rendeztük meg iskolánkban a költészet napi szavalóversenyt.

Bár 1967 óta április 11-e a Költészet Napja, az sűrű iskolai programok miatt csak a tavaszi szünet utáni első napon tudtunk e nemes versengésre megfelelő időpontot biztosítani. Szerettük volna, ha minél több versszerető diák megmutatja tudását, merne szavalni, így nem kértünk külön kötelező verset, egyetlen feltétel az volt, hogy magyar költő magyar versét adják elő a diákok. A részvételi aktivitás kissé elmaradt az előző évekétől, de így is iskolánk legki-válóbb tanulói mutathatták meg, mit tudnak.

A versenyt Gecse Istvánné munkaközösség-vezető szervezte. A zsűri tagjai voltak: Pokróczos Zsuzsanna, a Piarista Kollégium tanára, dr. Hegedűs Lászlóné magyartanár, valamint Mirájder Katalin 13. osztályos tanuló, aki már több szavalóversenyen elért kiváló eredményt mondhat magáénak.
Szinte minden osztály képviseltette magát. A versenyzők jól felkészültek, jó verseket válasz-tottak, biztos szövegtudással bizonyították, hogy szeretik és értik a verseket. Köszönjük a fel-készítő tanárok munkáját is!
 

Az eredmények:

I. helyezett: Horváth Csenge Katinka 11. a

II. helyezett: Rostás Áron 9. c

III. helyezett: Pápai Anett Tímea 11. a, Hódi Zoltán 12. c

Különdíjas: Nagypál Réka 10. b

Eredményesen szerepeltek még: Elek Zsófia 9. a, Lombárszky Dorina 9. b, Sándor Izabella 11. a, Házi Gabriella Éva 11. b tanulók.

Gecse Istvánné

munkaközösség-vezető

Fotók a versenyről: