rendhagyó órák egy budapesti tanulmányi kiránduláson 2013.11.25

 

November 21-én lehetőséget kaptunk arra, hogy egy tartalmas tanulmányi kiránduláson vehessünk részt Budapesten. A délelőtt folyamán egy rövid várnegyedbeli séta után a Hadtörténeti Múzeumba vezetett utunk, ahol a magyar történelem háborús évtizedeivel ismerkedtünk meg. A közel másfél órás vezetés az első világháború végétől a második világháború végéig terjedő időszakot tárta elénk. A haditechnika fejlődését nyomon követve a fiúk örömmel fogták kezükbe a korabeli lőfegyvereket. Délután egy tudományos és szórakoztató központban eleveníthettük fel ismereteinket a világegyetemről és az űrkutatásról, majd az Apolló 11 űrhajó Holdra szállását élhettük át űrhajósként és földi irányítóként. A tudományos játékokat kipróbálva a mindennapi életben előforduló fizikai törvényszerűségeket fedeztük fel. Itt mindenki próbára tehette kézügyességét, kreativitását. A foglalkozások részét képezte egy lézer show és egy rövid kísérleteket bemutató fizika óra is. A tartalmas nap végén vidám hangulatban ültünk fel a vonatra. A kirándulás költségét az IPR pályázati pénzből fedezte iskolánk. Köszönjük tanárainknak a szervező munkát!

Fotók a tanulmányi kirándulásról