Természettumányos teheséggondozó műhely a katolikus keriben 2013.06.20

 

A természettudományos tehetséggondozó műhely a 2012/2013. tanévben két fő program megvalósításán keresztül kívánta a tehetséges tanulók természettudományos kompetenciáit és kognitív képességeit fejleszteni. Az abiotikus és biotikus környezeti tényezők elméleti és gyakorlati jelentőségének megismertetésével, amely során a tanulók természettudományos problémamegoldó, biológiai és kémiai feladatmegoldó képessége fejlődött. Illetve a természettudományos természetvédelmi és környezetvédelmi szemlélet elmélyítésével, gyakorlati bioanalitikai és kémiai feladatokkal, kísérletekkel mélyítettük, dúsítottuk, gazdagítottuk tanítványaink tudását.

Programjaink egy része tanteremben, másik része a természetben, a külső környezetben zajlott, ahol a tanulók közvetlenül tapasztalták meg az iskolai elméleti és gyakorlati természettudományos ismereteik hogyan valósulnak meg az életben. Egerszalókon gyógyvízvizsgálatokat folytattak, Egerben betekintést nyerhettek az Egerfood mikrobiológiai kutatásaiba. Megismerhették az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Természettudományi karának munkáját, kutatásaikat, képzési szerkezetüket, illetve egyedi, a természetvédelmi világörökség részét képező moha herbáriumát tekinthették meg.

Fontos a természettudományos tehetséggondozó műhelyben, hogy a tanulóink mélyebb, koncentráltabb tudást kapjanak, amelyek esetleg a továbbtanulásukat, pályaválasztásukat is befolyásolhatja. A tehetséggondozó fejlesztő munkát felmenő rendszerben folytatjuk, hiszen már több éve veszünk rész sikeresen a tehetségfejlesztő programokban.

Reméljük, hogy a következő tanévben ismét nyer a pályázatunk, és még több tehetséges tanulót ismertethetünk meg bővebben a természet és közvetlen környezetük szépségeivel.

(Szabóné Hornyák Emőke tehetségműhely-vezető)

A műhely tanulói és tanárai